A lakáspiaci árak stagnálására, csökkenésére számítanak a szakértők

Igényesférfi.hu Igényesférfi.hu | 2020.08.03 | Ingatlan | Olvasási idő: 4 perc
A lakáspiaci árak stagnálására, csökkenésére számítanak a szakértők

A lakásárak stagnálására, csökkenésére lehet számítani a szakértői várakozások szerint – derül ki a GKI és a Masterplast közös felméréséből.

A GKI negyedévente készít felmérést az ingatlannal foglalkozó cégek (fejlesztők, forgalmazók, tanácsadók és üzemeltetők) terveinek, szándékainak és kilátásainak feltérképezésére, a mostani kutatásban 106 ingatlanokkal foglalkozó cég vett részt. A felmérés 2020 januárjától a Masterplast Nyrt. támogatásával készül.

A válaszadók 55 százaléka stagnálásra számít a fővárosi lakásáraknál, 35 százalékuk szerint pedig csökkenés várható, ezzel szemben a keleti régióban a megkérdezettek 80 százaléka, a nyugati országrészben pedig 71 százaléka számol árcsökkenéssel; a következő egy évben Budapesten a használt lakások ára átlagosan további 5, vidéken 8-13 százalékkal eshet.

A felmérésben meghatározták a fővárosi és a magyarországi lakáspiaci indexet, ami egy-egy számba sűríti a megkérdezettek következő egy évre vonatkozó várakozásait. A GKI fővárosi lakáspiaci indexének értéke júliusban csaknem 5 ponttal emelkedett az áprilisi 14 pontos zuhanás után, az országos jelzőszám 3 pontos emelkedést mutat, az áprilisi 15 pontos esés után. Az előbbi index éves alapon 23, az utóbbi 21 pontos csökkenést mutat.

Az adatok azt mutatják, hogy míg a lakáspiaccal kapcsolatban lévő cégek várakozásai 2020 áprilisában – nagyrészt a koronavírus okozta negatív hatások következtében – lényegesen romlottak a januárihoz képest, júliusban enyhe pozitív korrekció következett be az országos átlagban és a fővárost tekintve is.

Balogh László, az ingatlan.com vezető gazdasági szakértője szerint, bár az idei első negyedévben az egy évvel korábbihoz képest 4,8 százalékos áremelkedés látható, ez azonban jelentős lassulást jelent. Ez az árnövekedés már csak negyede-harmada a korábbi időszakokban megfigyelt éves drágulási ütemnek. Ráadásul a lassulás még a koronavírus megjelenése előtti időszakra esik, ezért az elemző a későbbiekben is nyugodtabb lakáspiacra számít stagnáló vagy csökkenő árakkal.

“A saját célra lakást vásárlók lehetnek a jelenlegi helyzet nyertesei, hiszen számukra kiszámíthatóbbá és megfizethetőbbé válhatnak az árak” – tette hozzá Balogh László

Az ingatlan.com elemzése szerint a szerződésben szereplő hivatalos lakásárakhoz képest a kínálati árak jellemzően 10 százalékkal magasabbak, de együtt mozognak azokkal, ami azt mutatja, hogy egyre nagyobb alkupozícióval rendelkeznek a vásárlók.

Augusztus elején a budapesti használt lakások átlagos négyzetméterára 713 ezer forintot tett ki. Az országon belül – a kínálati árak alapján – Debrecen a második legdrágább város, ahol 452 ezer forintnál járnak a négyzetméterárak. Utána Székesfehérvár és Veszprém következik 436-436 ezer forintos átlaggal, Győrben pedig 435 ezer forintért kínálják a használt lakások négyzetméterét. A legolcsóbb megyeszékhelyek közé tartozik Miskolc 264 ezer forintos átlaggal, valamint 242 ezer forinttal Békéscsaba és Salgótarján 154 ezer forinttal.
(MTI)

Iratkozz fel hírlevelünkre és értesülj elsőként az újdonságokról!