Az Amazon lehet a világjárvány egyik legnagyobb győztese

Igényesférfi.hu Igényesférfi.hu | 2020.08.01 | Üzlet & Siker | Olvasási idő: 2 perc
Az Amazon lehet a világjárvány egyik legnagyobb győztese

Az Amazon soha nem látott profitra tett szert az év második negyedében, vagyis a koronavírus-járvány alatt – jelentette be Jeff Bezos, a vállalat alapítója és vezetője.

Elemzők szerint az Amazon a világjárvány egyik nagy győztese: a második negyedévben az előző év második negyedévéhez képest a bevétele mintegy 40 százalékkal, 89 milliárd dollárra nőtt, és megduplázódott a nyeresége is. A közlemény szerint a nettó profitja áprilistól júniusig 5,2 milliárd dollárral emelkedett.

„Március óta több mint 175 ezer új munkahelyet teremtettünk, s ezek közül 125 ezret most alakítunk át állandó munkahellyé” – fogalmazott Jeff Bezos. Közölte azt is, hogy a cég szállítási kapacitásait 160 százalékkal növelte meg a járvány idején. A harmadik negyedévre az Amazon-vezér 2-5 milliárd dolláros haszonnal számol.

Csütörtökön hozta nyilvánosságra üzleti eredményeit a Facebook közösségi platform, a Google és az Apple informatikai óriásvállalat is. Mindhárom cég a várakozásoknál jobb eredményekről számolt be. A Facebook 11 százalékos bevételnövekedés mellett szintén megduplázta a nyereségét, mintegy 5,2 milliárd dollárt könyvelhetett el, a Google bevételei ugyan csökkentek, de az Alphabet leányvállalata így is a vártnál jobban zárta a negyedévet. Nettó nyeresége 6,96 milliárd dollár lett.
(MTI)

Iratkozz fel hírlevelünkre és értesülj elsőként az újdonságokról!