A modern Júliát keresi a 2020-as Pirelli-naptár

Szász Nóri Szász Nóri | 2019.12.10 | Életmód | Olvasási idő: 3 perc
A modern Júliát keresi a 2020-as Pirelli-naptár

A pin-up naptárként indult sorozat az egy képbe sűrített popsik és cicik számának növelése helyett az utóbbi években artisztikus irányból közelíti meg a nőiséget.

Ennek jegyében a 2020-as, szám szerint 47. naptár Júlia nyomába ered, és Paolo Roversi kamerája azt keresi, hol a Capulet lány helye a #Metoo korában. Emma Watson és Kristen Stewart mellett pedig Indya Moore, a Pose című sorozatból ismert transznemű színésznő jelenléte egy új értelmezési réteget ad annak a kérdésnek, hogy mit is jelent 2020-ban nőnek lenni.

Pirelli 2020 - fotózás

Egykor a Pirelli-naptárak azzal kerültek a hírekbe, hogy miként licitál rá az előző év képi anyagára a legújabb kiadás, miként lehetséges még erotikusabb, még szexibb és még kreatívabb formában bemutatni a női testet.

Ahogy sok mindenben, úgy az internet a Pirelli-naptárak történetében is új fejezetet nyitott: az erotika már nem korlátozottan elérhető és az ágy alatt tárolt tiltott gyümölcs, amit takargatni kell, hanem bárki számára egy kattintással elérhető átlagos elfoglaltság. Ráadásul a gender kérdés és a nemek közötti egyenlőség napirendre kerülésével az arculat szempontjából egyre kevésbé kifizetődő a női test ilyenfajta kizsákmányolása.

Ahogy a Playboy sem tesz ma már a címlapjára teljesen meztelen nőt, az 1964 óta kiadott Pirelli-naptár is haladt a korral, és tulajdonképpen 180 fokos fordulatot vett: a meztelen domborulatok helyett példamutató nőket szerepeltetnek a naptárban, ami mára művészi projektté nőtte ki magát.

A naptárba idén kilenc nő került be: Kristen Stewart, Claire Foy, Emma Watson, Indya Moore, Rosalia, Stella Roversi, Chris Lee, Mia Goth és Yara Shahidi értelmezik újra Júlia karakterét Paolo Roversi képein.

Pirelli naptár 2020

A fotókon a sztárok különböző nyomott hangulatú szituációkban láthatók: van, ahol Yara Shahidi egy könyvet olvas, máshol Kristen Stewart egyenesen a kamerába néz, miközben az egyik lábát egy asztalon nyugtatja. A Capulet lány személyét autentikusan Veronában, továbbá Párizsban idézték meg, néhol a hölgyek modern ruhákat, máshol Shakespeare ikonikus művének korát idéző öltözékeket, abroncsos szoknyákat viselnek.

A Pirelli alternatív kalendáriuma nem érhető el kereskedelmi forgalomban, csak hírességek és néhány kiválasztott Pirelli ügyfél kap belőle.

Iratkozz fel hírlevelünkre és értesülj elsőként az újdonságokról!