Az első ember, aki a világ mind a 196 országában futott egy maratont

Igényesférfi.hu Igényesférfi.hu | 2019.11.14 | Életmód | Olvasási idő: 2 perc
Az első ember, aki a világ mind a 196 országában futott egy maratont

A maratoni 42 km teljesítése a legtöbb ember számára önmagában is emberfeletti teljesítménynek tűnik. A 30 éves Nick Butter, mindezt azzal fokozta, hogy a világon először 550 nap alatt az ENSZ által elismert mind a 196 országban lefutotta ezt a távot. Szőnyi Ferenc elképesztő eredményei óta tudjuk, hogy nincs lehetetlen.

A brit fiatalember nem véletlenül időzítette a befejezést erre az időszakra. Nick Butter azt vette a fejébe ugyanis, hogy az egyedülálló teljesítményt és az őt körülvevő nyilvánosság erejét jótékony célra fordítja, méghozzá arra, hogy a prosztatarák kutatására gyűjtsön pénzt – eddig több mint 65 000 fontot sikerült összegyűjtenie a nemes célra.

A 196 országos kihívás ötlete akkor merült fel benne, amikor Butter egy, a Szaharában zajló versenyen találkozott egy férfival, akit prosztatarákkal diagnosztizáltak. A történet annyira meghatotta a sportolót, hogy miután kiderítette, hogy előtte még nem volt olyan ember, aki a világ összes országában futott volna maratont eldöntötte, véghezviszi az emberfeletti célkitűzést.

“Értékelned kell az időt, ami rendelkezésedre áll, csak rajtad múlik, hogy mihez kezdesz vele…”

mondta el korábban Nick Butter. Valószínűleg ez a gondolat motiválta a brit férfit a karrierváltásra is, amikor felállt az íróasztala mögül és a bankszektort ultrafutó karrierjének építésére cserélte. Nick Butter saját bevallása szerint elsősorban ultrafutó, másodsorban felfedező, mindenekelőtt viszont egy olyan kalandor, aki nyomot hagy a világban.

A rekordkísérlet utolsó, görögországi állomása egyúttal Nick Butter 592. maratoni távja is volt, az elsőt mindössze 11 évesen teljesítette.

Iratkozz fel hírlevelünkre és értesülj elsőként az újdonságokról!