Ennyit bővülhet még év végéig az újlakáspiac

Igényesférfi.hu Igényesférfi.hu | 2019.11.07 | Ingatlan | Olvasási idő: 3 perc
Ennyit bővülhet még év végéig az újlakáspiac

A negyedik negyedévben körülbelül 8 ezer újlakás átadása várható, ugyanis a társasházépítők a kedvezményes 5 százalékos lakásépítési áfa év végi kivezetése miatt a következő hónapokra időzítették az átadásokat.

Az év végégre várhatóan 20 ezer lakás épül az országban, ez a szám, azonban elmarad a lakásállomány megújításához szükséges mértéktől – így kommentálták az elemzők a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) szerdai adatait.

A KSH legfrissebb közlése szerint az idei első három negyedévben 10 302 új lakás épült, 0,8 százalékkal több, mint egy évvel korábban. A kiadott építési engedélyek és egyszerű bejelentések alapján építendő lakások száma 27 388 volt, 2,7 százalékkal több, mint a múlt év azonos időszakában.

Balogh László, az ingatlan.com vezető gazdasági szakértője az MTI kérdésére kifejtette, hogy míg az első félévben 0,7 százalékkal csökkent az átadott újlakások száma, a harmadik negyedéves adatok már azt mutatják, hogy elkezdték átadni az elmúlt években elindított társasház-fejlesztések részeként épült lakásokat. A negyedik negyedévben a szakértő szerint dömping és körülbelül 8 ezer lakás átadása várható, mert a kedvezményes, 5 százalékos lakásépítési áfa első körben a 2019 végéig átadott lakásokra vonatkozott. Ugyanakkor megjegyezte, „marad muníció a lakásépítési piacon”, hiszen ez a kedvezményes áfa 2023 végéig érvényben marad azoknál a lakásoknál, amelyeknek 2018. november 1-je előtt már volt építési engedélyük.

Az ingatlan.com szerint az új lakások iránti kereslet az év első tíz hónapjában 30 százalékkal nőtt tavalyhoz képest.

A Társaság a Lakásépítésért, Lakásfelújításért Egyesület (TLE) képviselője az MTI kérdésére úgy fogalmazott, idén várhatóan 20 000 lakás épül fel, ez a szám azonban messze elmarad a magyarországi lakásállomány (4,3 millió lakás) megújításához szükséges évi legalább 43 ezres számtól. Ezen felül az egyesület úgy véli, hogy Magyarországon évente mintegy 120 ezer lakás átfogó felújítására is szükség lenne.

A TLE pozitívumként értékelte a családi otthonteremtési kedvezmény (csok) 2015-ös elindítását és idei kibővítését is, azonban arra is felhívták a figyelmet, hogy a használt lakások korszerűsítése és energia hatékony felújítása is nagymértékben befolyásolja a családok életminőségét.

Iratkozz fel hírlevelünkre és értesülj elsőként az újdonságokról!