Út az elszigeteltségből a felszabadultság felé

Igényesférfi.hu Igényesférfi.hu | 2019.05.28 | Életmód | Olvasási idő: 3 perc
Út az elszigeteltségből a felszabadultság felé

A Belau a nemzetközi elektronikus zenei színtér egyik legígéretesebb zenekara, két év alatt közel 200 koncertet adott 22 országban. Az első lemezük, The „Odyssey” címmel jelent meg, amelyet Fonogram-díjjal jutalmaztak. Az ország egyik legkeresettebb exportzenekara most új dallal jelentkezik, amelyben Sophie Barker működik közre, akit legtöbben a legendás Zero 7-ből ismerhetnek. A formáció, a nyáron folytatja az európai turnéját, és olyan neves fesztiválokon játszik, mint a Primavera, az Electric Castle, vagy a Sziget.

A Belau körülbelül három éve tűnt fel a magyar zenei palettán könnyed, electronica-val átitatott dalaival. A nemzetközi projekt által megzenésített világában az elvágyódás és a reményteli hangulat találkozik aktuális elektronikus zenei alapokkal. A duó célja, hogy gondolatban olyan áhított helyekre kalauzolják hallgatóikat, ahova titkon önmaguk kívánnak eljutni. A Belau hosszú távú céljai között szerepel, hogy több tematikus konceptlemezt alkosson meg, amelyek különböző földrajzi területek hangulatát idézik majd.

A Belau debütáló dala, az “Island of Promise”, megjelenését követően rögtön komoly sikereket ért el. Több hazai portálnál bekerült az év dalai közé, számos filmben, reklámban használták fel. 2016 Novemberében jelent meg „The Odyssey” című bemutatkozó lemezük, amellyel megnyerték a Fonogram-díjat az év elektronikus zenei lemeze kategóriában. A lemezen található dalokat a BBC Radio 1 is játszotta, valamint 2017-ben, egyedüli magyarként felkerültek az EBBA listára is. A fiatal formáció két év alatt közel 200 koncertet adott 22 országban. Olyan neves nemzetközi fesztiválokon játszottak eddig, mint a hollandiai Eurosonic, az amerikai SXSW, a Reeperbhan, vagy az Untold.

Az ország egyik legkeresettebb exportzenekara most új klippel jelentkezik. Az “Essence” című dalban ezúttal a Zero 7 nevű formációból ismert Sophie Barker működik közre, akivel Londonban és Budapesten rögzítették a friss számot, amely neves nemzetközi magazinokban és rádiókban debütált. „A dal számunkra az egyén feltérképezésének egyes állomásait próbálja megörökíteni – út az elszigeteltségből a felszabadultság felé vagy épp a magányból egymás felé. Az ‘Essence’ ilyen formán a jelképe annak, amiért érdemes küzdeni.” –mesélte a duó az új szemelvényről, amelyhez tartozó klip, pedig P. Szabó Péter munkáját dicséri.

A második Belau lemez előreláthatólag jövőre lát napvilágot, a tőlük koncerteken megszokott instrumentális dalokon kívül néhány külföldi közreműködővel. Az új dalok egy különleges utazást zenésítenek meg a karibi térségében, ezt a világot szeretné a formáció még inkább átadni a fellépéseiken. A teltházas londoni koncertjük után folytatták európai turnéjukat és nyáron olyan neves nemzetközi fesztiválokon játszanak, mint a Primavera, az Electric Castle, vagy a Sziget.

Iratkozz fel hírlevelünkre és értesülj elsőként az újdonságokról!
Címkék: