Tavaly a világ legnagyobb szemüvegmárkájának versenytársával, Maui Jim-mel kollaborált Tipton Zakariás, idén a világ egyik leghíresebb rock ‘n’ roll bandájával, az AC/DC-vel adja ki kapszula kollekcióját Vinylize x AC/DC néven. A kollekció egyúttal az AC/DC első és egyetlen hivatalos napszemüveg kollekciója is.

A tervezők elképzelése szerint a teljes AC/DC katalógust újra megjelenítik szemüvegek formájában. A szóban forgó kollekció a banda ikonikus, huszonkétszeres platinalemezéből a Back in Black albumból készül, amely minden idők második legnagyobb példányszámban megjelentetett hanglemezének bizonyult. A most piacra kerülő kollekciót gondosan kiválasztott bolthálózatok forgalmazzák hazánkban és külföldön egyaránt, felpróbálható a Tipton Budapest showroomban, valamint megrendelhető továbbá a Vinylize weboldalán is.

acdc_vinylize_tipton

„A fekete a Vinylize márka karakterisztikus színe, így hát magától értetődő, hogy a ’Back in Black’ (Vissza feketében) c. albummal kezdjük a szériát” – mondja a cégalapító Tipton Zachariás. – „A termék szinte forradalmian újszerű. Szakítunk a zenekarokhoz kapcsolt márkatermékek forgalmazásának hagyományos szabályaival. Korábban általában az volt a szokás, hogy a gagyi árucikkeket jó magas áron adták el. Mi azonban most egy kiemelkedően magas minőségű, kézzel gyártott európai terméket kínálunk értékarányos áron. A célközönségünk az AC/DC banda rajongói, akiknek sajátosan kifinomult a zenei ízlésük, és akik még mindig imádják ezt a zenét.” – tette hozzá a tervező.

Elsőként mindössze háromféle keret készül – már csak azért is, mert az AC/DC együttes ismert arról, hogy csupán három akkordot használ-. A HELL, a BONE és a NOISE keretek mindegyike háromféle – kis, közepes és nagy – méretben lesz kapható, a keretek pedig mind dioptriás lencsékhez, mind napszemüvegként forgalmazásra kerülnek.

A keretek szárán krómozott betétként jelenik meg az AC/DC szimbolikus villámfigurája. A minden idők egyik legmeghatározóbb rock-lemezének barázdái a szemüveg-keret elülső részén láthatók. A két márkanevet a keret szárának belsejére melegsajtolással nyomják. A szemüvegeket márkázott, a hanglemezek anyagát is újrahasznosító tokba, valamint biológiailag lebomló anyagból készült dobozba kerülnek.

Az együttműködés előzményei is igen érdekesek. A Vinylize alapvetően olyan bakelitlemezekből készít szemüvegeket, amik sértetlenek, viszont nem kellenek tulajdonosaiknak (pl. lemezboltok már nem tudják tárolni, de eladni sem). Egyszer érkezett egy nagyobb adag kék színű lemez mindenféle jelölés, matrica nélkül. A lemezek lejátszásakor persze kiderült, hogy Pink Floyd albumokról van szó. A Vinylize korlátozott példányszámban ajándékszettet készített belőlük, vagyis a Pink Floyd „High Hopes” című, kék színű vinilre nyomott 12 inches hanglemezének felhasználásával. A csomagot Zack önköltségi áron adta el legfontosabb ügyfeleinek. Mivel a termék a Vinylize weboldalán is megjelent, a Pink Floyd szerzői (arculati) jogait képviselő szakértők perrel fenyegetőztek. Szerencsére, az érintett feleknek sikerült megegyezésre jutniuk, ugyanakkor a vinil újszerű felhasználására vonatkozó ötlet szájról-szájra terjedt a lemeziparban és egyszercsak bekopogtatott az AC/DC menedzsere.

A Vinylize története egyébként a 2000-es évek elejéig nyúlik vissza, amikor Tipton Zakariás először fogott kísérletezésbe műanyagokkal, miután a garázsban ráakadt apja hanglemez-gyűjteményére. Arra gondolt, hogy ezt a jókora mennyiségű vinilt, amire már senkinek nincs szüksége, valami másra kellene felhasználni. Az első szemüvegkeret sorozat a budapesti bolhapiacokon fellelt, a kommunista múlt emlékét őrző hanglemezekből készült. Rengeteg, az optimális műszaki eljárás kialakítását célzó próbálkozást és kísérletezést követően az első Vinylize modellek 2004-ben kerültek a piacra.

Azóta a Vinylize már kapcsolatot épített ki a Maui Jim céggel, és a vállalkozás több vezető üzletember és világsztár, köztük Sir Richard Branson, Elton John, Robbie Williams, Elvis Costello és Fred Durst számára is készített szemüveget. Napjainkban a Vinylize tevékenysége évente több mint három tonna vinil újrahasznosítását teszi lehetővé és termékeiket az egész világon értékesítik.