Borotvakéssel borotválkozni sokkal többet jelent, mint megszabadulni az arcszőrzettől. Rituálé, az egyik legférfiasabb dolog, sokaknál pedig az egykori mindennapos szenvedésből szenvedély lesz. Egy új világ – mondják, akik egyszer beléptek ezen a ma már inkább titkos ajtón – hiszen régen a hagyományos borotválkozás művészete apáról fiúra szállt. Néhány évtized alatt viszont eltűnt egy olyan tudás, amely korábban minden háztartásban ott volt, sok 40 év feletti férfi még borotvapamacsot sem fogott a kezében.

A november a bajuszról és a borotválkozásról szól, ebből az alkalomból egy igazán férfias téma következik: a hagyományos, borotvakéses borotválkozás. Erről és a tapasztalatairól pedig egy kedves olvasónk, Schmidt Zoli mesélt nekünk:

„A dédnagyapám minden reggel kiült a gangra, a dédnagymamám pedig minden reggel megborotválta. Borotvakéssel. – kezdte a beszélgetést Zoli.

A borotválkozás művészete, hagyománya és sokszor maga a borotvakés is régen apáról fiúra szállt. Mára viszont eltűnt egy tudás, ami régen minden háztartásban jelen volt.

Sajnos a dédnagyapám borotvakése nem került elő és sokáig én is elfelejtettem, hogy a borotválkozás lehet rituálé is a rendszeres szenvedés helyett.

Egészen addig küzdöttem az állandó bőrirritációval, az állandó kellemetlenséggel,

ameddig egyszer besétáltam egy üzletbe és megvettem az első komoly, biztonsági borotvámat. Mühle R41 volt a típusa, egy hétre rá pedig rögtön beszereztem mellé egy borotvakést is.

Innentől kezdve, mintha egy másik világba léptem volna át. Egyrészt rengeteg eszköz és borotválkozási kozmetikum közül lehet választani. Habár itthon is egyre több márka kínálata érhető el, külföldön a hagyományos borotválkozásnak még mindig sokkal nagyobb kultúrája van, sokkal több féle lehetőség közül lehet választani. A másik nem elhanyagolható előny pedig, hogy megszűnt a bőrirritáció, amivel folyamatosan küzdöttem, ráadásul az eredmény, a tökéletesen sima arcbőr a modern borotvák többségével nem érhető el.

A borotválkozás az egyik legszubjektívebb dolog a világon, nincs olyan eszköz vagy kozmetikum, ami mindenki számára ugyanúgy működik, ki kell tapasztalni. Ha valaki úgy dönt, hogy áttér a hagyományos borotválkozásra, az elején rá kell szánni néhány hetet a mozdulatok elsajátítására és az eszközpark kialakítására. Nem hiszek abban, hogy először biztonsági borotvával kell próbálkozni, majd jöhet a borotvakés. A tapasztalt motorosok szerint kb. 100 borotválkozás kell a borotvakéses rutin kialakulásához.

Nincs olyan, hogy megfogom azt a kést és tökéletesen megborotválkozom vele. Az se baj, ha addig kint van a régi borotva, ameddig belejön az ember és csak azt a részt borotválja késsel, amit biztonságosan meg tud csinálni.

Nekem sokat segített egy online közösség, a borotvafórum, ahol mindenki szívesen segít, osztja meg tapasztalatait. Most otthon négy-öt borotvakésem van, amit rotációban használok és egy-két double edge borotvám. Azért egy koncert után hazaérve nem esik neki az ember pengével az arcának.

Sokan kérdezik, hogy nem szoktad-e megvágni magad? Nem, miért tenném? Persze velem is volt, hogy nem figyeltem eléggé, nem koncentráltam teljesen a borotválkozásra, akkor rögtön meg is vágtam magam. Ilyenkor viszont a timsó azonnal összehúzza a sebet, amely annyira hajszálvékony és egyenes az éles penge miatt, hogy nem roncsolja a bőrt, gyakorlatilag heg nélkül gyógyul.

Az egész borotválkozás egy rituálé lett – nem is értem, hogy miért nem így borotválkozik minden férfi. A legnagyobb előnye, hogy nincs hátránya, egy élmény, az egyik legférfiasabb dolog pengével borotválkozni.

A különböző olajok, prémium borotva szappanok, after shavek pedig nagyon jól ápolják az arcbőrt, ráadásul a legtöbb kizárólag természetes összetevőből készül. És az sem utolsó szempont, hogy nem termelsz felesleges szemetet, mint a most népszerű műanyag, eldobható borotvákkal.

Akkor éles a penge, ha a ráeső hajszál a saját súlyától elpattan. Az élezés utolsó fázisát én már nagyító alatt ellenőrzöm, ötszázszoros nagyításban addig, ameddig tükörsima nem lesz az élszalag. Az elején vettem úgy shave-ready borotvakést, hogy egyáltalán nem volt az – és ilyenkor sokan fel is adják a további próbálkozást, mert nem azt az élményt kapják, amire számítottak.

Nem mindig a legdrágább a legjobb, de pengéből érdemes márkásat választani. Nekem egyébként olyan is van, amelyet személyesen nekem készítettek. Ez egy teljesen más dimenzió, ráadásul határidő sincs a készítéskor. A mestert nem illik sürgetni.

Az előkészületekkel együtt az egész folyamat nem több kb. 20 percnél. De az is igaz, hogy ennyi ideig tükörbe kell tudni nézni és csak erre koncentrálni. A hagyományos borotválkozás a rituálé és az élmény mellett férfit is farag a fiúból.”

Köszönjük szépen a beszélgetést Schmidt Zolinak!