Hogyan tűnj kipihentnek néhány óra alvás után?

kialvatlanság

Néztél már úgy tükörbe egy hosszúra nyúlt éjszaka – rövid alvás párosítás után, hogy egyetlen kérdés jutott eszedbe: „Ki ez az idegen a tükörben?”

Mindegy is, hogy mi miatt nem sikerült eleget aludnod – ha másnap reggel egy fontos találkozón, eseményen esetleg megbeszélésen kell a legjobb formádat hoznod. Igen, férfiak esetében is igaz ez a megjelenésre is, mely akár egyetértünk vele – akár nem, de ugyanúgy hozzátesz a sikerhez.

Hogyan csillapítsd a szem alatti duzzanatot? Hogyan érd el, hogy visszatérjen az élet az arcodba is? Mutatunk néhány tippet, mellyel kipihentebbnek tűnhetsz néhány óra alvás után is, bár hosszú távon jobb, ha próbálsz időt fordítani a pihenésre. Ha ugyanis rendszert csinálsz a nem alvásból, folyamatosan túlhajtod magad hamar meg fog látszani az arcbőrödön, szemeden, szem alatti területen is, melyet sokkal nehezebb enyhíteni, az egészségedről pedig nem is beszélve.

Íme, 5+1 tipp, hogy kipihentebbnek tűnj néhány óra alvás után is:

1.Hideg

Hideg víz, hideg kanál (hűtőbe tedd be néhány percre, majd pedig rövid ideig a szemedre), hideg szemránckrém (mielőtt használnád ezt is beteheted a hűtőbe, hogy jobban felfrissülj), esetleg ha te vagy a párod tart otthon külön erre a célra hűsítő szemmaszkot, akkor az is jó.

A hideg először nagyon kellemetlen, de egyből felébreszt, és ha először egy kicsit kellemetlen is, a duzzadt szemekre kifejezetten nyugtató érzés lesz. A felfrissülés leggyorsabb és legegyszerűbb módja ez, azonnal visszatér majd az élet az arcodba. A hideg vizes reggeli arcmosást hosszú távon is beépítheted a reggeli rutinba, mert serkenti a vérkeringést és segít feszesen tartani a bőrt is – habár férfiaknál később kezdődik a bőr öregedésének folyamata, 30 után erre is érdemes odafigyelni.

2.Hidratáló arckrém

Miután felfrissítetted arcod, érdemes hidratáló arckrémet is használni. Mivel a férfi arcbőr igényei némileg különböznek a női arcbőrtől, ezért érdemes egy sajátot is beszerezni, de ha egyszer-egyszer, legalább ilyenkor a párod arckrémét használod sem fog összedőlni a világ.

3.Arcmasszázs

Ha van egy kicsit több időd a reggeli készülődés közben, akkor ez is egy frissítő módszer lehet. Ha használsz valamilyen arcra készült szérumot (a szérumban koncentráltabb a hatóanyag tartalom) akkor azzal, ha nem, akkor a bevált arckrémeddel óvatosan masszírozod át az arcod. Fontos, hogy óvatosan úgy, hogy a bőrt semmiképp sem húzod, pláne nem a szem körüli területen, ott ugyanis a legérzékenyebb és az erőteljes mozdulatok csak ártanának! Tegyél egy kicsit a homlokodra, arccsontokra, álladra, majd óvatosan oszlasd el körkörös mozdulatokkal a szérumot / krémet. A szem belső részénél óvatosan nyomva tarthatod a gyűrűs ujjadat néhány másodpercig, jól fog esni a fáradt, duzzadt szemeknek. Kb. 1-2 perc arcmasszázs után érezni fogod a különbséget.

4.Férfi smink

Vannak, akik használják, vannak, akik idegenkednek tőle és vannak, akik élből elutasítják. Nos, nem kell minden férfinek sminkelni, ha azonban nagyon zavarnak a sötét, szem körüli karikák, egyenetlen bőrszín, bőrfelület ez is egy lehetőség. Amire mindenképp figyelni kell az a következő: a bőrszínedhez, bőrtípusodhoz passzoló korrektort, alapozót válassz; csak keveset használj; nap végén mindig mosd le, tisztítsd meg arcbőröd. A férfi sminknél is az a fontos, hogy olyan legyen, mintha nem is lenne! Figyelni kell arra, hogy elkerüljük a maszk-szerű benyomást, inkább könnyebb textúrát érdemes választani.

5.Sok víz!

A bőrt nem csak kívülről, tudod ápolni, a megfelelő folyadékbevitel is nagyon fontos. A szem alatti bőr nagyon vékony, megfelelő víz mennyiség hiányában kiszárad, fokozódnak a karikák, ráncok, előbb-utóbb beesett lesz.

+ 1 tipp: Egy pohár frissen facsart citromos víz csodákra képes! Hidratál, feltölt energiával, segíti a test méregtelenítő folyamatait. Hosszú távon ez a fogaknak nem tesz túl jót, így inkább egyszer-egyszer vagy kúra-szerűen ajánlott, mindennapra kevésbé. A zöld tea és a gyümölcs vagy zöldség turmix is energetizáló hatású, ilyenkor kávé helyett hatásosabbak is.

Hirdetés

Hirdetés

Tetszett? Oszd meg másokkal is!

Iratkozz fel hírlevelünkre és értesülj elsőként az újdonságokról!