Ukrajnai háború: tényleg ez lesz a békéhez vezető út?

Június 15-én és 16-án kilencvenkét ország részvételével tartottak békekonferenciát a svájci Bürgenstockban. A nagyszabású találkozó középpontjában az Ukrajna által kidolgozott béketerv állt, de az eseményen számos jelentős humanitárius kérdést is megvitattak, és a nukleáris fegyverek használatának elutasításáról is szó esett. Itt az ideje, hogy mérleget vonjunk: mennyiben mozdította elő a kétnapos csúcs a hőn áhított békét?

Sokan történelmi jelentőségűnek nevezték azt a békekonferenciát, melyre június 15-én és 16-án került sor a svájci Bürgenstockban, s melynek fókuszában Volodimir Zelenszkij ukrán elnök 10 pontból álló béketerve állt. A kétnapos csúcson összesen 92 ország képviseltette magát (közülük 57 állam- vagy kormányfői szinten), s az eseményen nem csupán az imént említett tervezetről esett szó, de számos kulcsfontosságú humanitárius kérdést megvitattak, sőt a nukleáris fegyverek használatának elutasításáról is szó esett. A résztvevők emellett olyan – nem kevésbé jelentős – témákat is részletesen érintettek, mint az ukrajnai gabonaexport vagy az orosz ellenőrzés alatt álló zaporizzsjai atomerőmű biztonsága. Többen azt remélték – nem is alaptalanul -, hogy a nagyszabású svájci konferencia lehet az orosz-ukrán háborút lezáró békefolyamat első fontos lépcsőfoka. De vajon beigazolódtak ezek az optimista remények?

Ahogy a BBC cikke megállapítja: Zelenszkij számára nem a legderűlátóbb forgatókönyv szerint alakultak az események, ugyanakkor az ukrán államfőnek különösebb csalódásra sincs oka.

A békecsúcs utolsó napján született záródokumentumban a résztvevők többsége kifejezte abbéli óhaját, hogy Ukrajna területi integritása képezze a háborút lezáró békemegállapodás alapját. A zárónyilatkozat szerint az ENSZ Alapokmánya, továbbá „a területi integritás és szuverenitás tiszteletben tartása (…) szolgálhat és szolgál is egy átfogó, igazságos és tartós béke megteremtésének alapjául Ukrajnában”.

Viola Amherd svájci elnök, az esemény házigazdája a záró sajtótájékoztatón úgy fogalmazott: a puszta tény, hogy a résztvevők „nagy többsége” egyetértett a záródokumentummal, „mutatja, hogy mit képes elérni a diplomácia”.

A nyilatkozatot 80 ország – köztük Magyarország – képviselői írták alá, India, Szaúd-Arábia és az Egyesült Arab Emírségek azonban nem értett egyet a nukleáris- és élelmezésbiztonságra, továbbá a fogolycserére összpontosító dokumentum tartalmával.

Oroszország nem kapott meghívást a békecsúcsra, de a háborús agresszor egyik legfőbb szövetségesének számító Kína képviselői is távol maradtak az eseménytől. Jelzésértékű, hogy India és a Dél-afrikai Köztársaság még miniszteri szinten sem képviseltette magát a találkozón, Brazília pedig csupán megfigyelőként vett részt rajta. A szervezők tehát hiába reménykedtek abban, hogy Oroszország legfontosabb partnerei is világpolitikai súlyuknak megfelelően jelennek meg a békecsúcson, ez az elvárás végül nem teljesült.

A csúcs történelmi jelentőségét némileg csorbította, hogy Viola Amherd svájci államfő már előre kijelentette: „szerények” a találkozó céljai, s legfőbb törekvésük, hogy lökést adjanak annak a folyamatnak, mely elvezethet egy tartós és igazságos békéhez.

Andrij Jermak, Volodimir Zelenszkij kabinetfőnöke Svájcban úgy fogalmazott: nem lesz kompromisszum a függetlenség, a szuverenitás vagy a területi integritás vonatkozásában, s még Kína távolmaradását is félresöpörte.

Ukrajna összességében sikerként könyvelte el a találkozót, főként annak globális jelentőségére, továbbá a képviselt országok számára hivatkozva. Ugyanakkor elgondolkodtató, hogy Oroszország a békecsúcs előtt kijelentette: csak akkor hajlandó befejezni a harcokat, ha Ukrajna lemond Donyeck, Luhanszk, Herszon, Zaporizzsja és a fekete-tengeri Krím félsziget területeiről. E tény már önmagában is azt sugallja, hogy a nyugati államoknak rengeteg erőfeszítést kell még tenniük a tartós, stabil béke érdekében.

És ha már nyugati államok: a találkozó során több prominens vezető is kifogásolta, hogy a békefolyamatba egyelőre nem sikerült bevonni a globális Dél országait. Karl Nehammer osztrák kancellár például úgy fogalmazott: „nem elegendő a Nyugat kórusában prédikálni” arról, hogy még nagyobb nyomás alá kell helyezni Moszkvát, az Oroszország meggyengítését célzó tervekbe más régiók államait is be kellene avatni. „Olyanok vagyunk, mint egy nyugati visszhang-csarnok. Mindannyian egyetértünk, de ez nem elég. Ázsia, Afrika és Dél-Amerika bizonyos részei nélkül nem leszünk képesek rávenni Oroszországot arra, hogy változtasson a hozzáállásán” – mutatott rá Nehammer.

Ukrajnát súlyosan megsebezte a több mint két éve húzódó háború: a kelet-európai ország embervesztesége mára drámai méreteket öltött, és az is nagy gondot okoz, hogy egyre kevesebb önkéntes kíván csatlakozni az egyelőre kilátástalannak tűnő harcokhoz. Kijev azonban e kedvezőtlen körülmények dacára sem vette fontolóra a kapituláció lehetőségét.

„Az, hogy a békéről beszélünk, nem a gyengeségünk jele” – szögezte le Volodimir Zelenszkij, majd hozzátette: „Mi mindig is a békét szorgalmaztuk. Még a háború csúcspontján is a békéről beszéltünk. Azt akartuk, hogy a világ nyomás alá helyezze Oroszországot, és végre befejeződjön a háború. És hogy ne öljenek meg többet a mieink közül… ne öljenek meg több civilt.”

A BBC cikke megjegyzi: félő, hogy az elkövetkezendő hónapokban csekélyebb nemzetközi figyelem hárul majd Ukrajnára – részint a közelgő amerikai elnökválasztás, részben pedig a zömmel oroszbarát szélsőjobboldali politikai erők európai előretörése miatt.