Tavaly ősz óta először 10 százalék alatt a brit infláció

befektetés - stratégia - infláció

Tavaly ősz óta először tíz százalék alá lassult az éves összevetésben számolt infláció Nagy-Britanniában. A brit statisztikai hivatal szerdai beszámolója szerint a fogyasztói árak átlagosan 8,7 százalékkal voltak magasabbak áprilisban, mint egy évvel korábban. Márciusban 10,1 százalékos éves inflációt mértek.

Az elemzői előrejelzések átlaga 8,2 százalékos tizenkét havi inflációt valószínűsített áprilisra, vagyis a múlt havi lassulás kisebb mértékű volt a vártnál. A Bank of England inflációs célja 2 százalék, vagyis a brit infláció még mindig több mint a négyszerese a jegybanki célszintnek.

A statisztikai hivatal hangsúlyozta ugyanakkor szerdai ismertetésében, hogy a tizenkét hónapra számolt áprilisi infláció mérséklődésében a földgáz és az áram lakossági ára volt a fő tényező: e két összetevő 1,42 százalékponttal csökkentette az éves inflációt a múlt hónapban.

A tizenkét havi brit infláció szeptember és március között minden hónapban meghaladta a tíz százalékot.

A tavaly októberben mért 11,1 százalékos ütem volt a legmagasabb azóta, hogy az éves infláció havi rendszerességű mérése a jelenlegi módszertannal 1997 januárjában megkezdődött. Az indikatív modellezéssel még korábbra visszaszámolt adatok alapján legutóbb éppen 41 évvel korábban, 1981 októberében volt a tavaly októberinél magasabb az éves brit infláció, 11,2 százalékos ütemmel.

A brit statisztikai hivatal szerdán ismertetett friss adatai alapján az áprilisi infláció fő hajtóereje – az előző hónapokhoz hasonlóan – az élelmiszerek drágulása volt, bár hosszú ideje most először ennek üteme is lassult valamelyest: ebben a termékkategóriában átlagosan 19,1 százalékkal emelkedtek a kiskereskedelmi árak az áprilissal zárult tizenkét hónapban a márciusi 19,2 százalékos éves drágulás után.

Az inflációs kosáron belül ez az összetevő több mint négy és fél évtizede nem drágult az utóbbi hónapok ütemeihez hasonló mértékben. A statisztikai hivatal indikatív visszatekintő számításai alapján legutóbb 1977 augusztusában volt a mostaninál magasabb az élelmiszer-árinfláció Nagy-Britanniában: akkor 21,9 százalékkal emelkedtek a fogyasztói árak éves összevetésben ebben a kategóriában.

A közlekedési szektor ugyanakkor most már lefelé ható inflációs tényező, elsősorban az üzemanyagok árának folyamatos csökkenése miatt. E termékkategória kiskereskedelmi ára átlagosan 1,9 százalékkal csökkent egy hónap alatt.

A brit statisztikai hivatal szerdai ismertetése szerint a motorbenzin literje áprilisban átlagosan 1,458 fontba került a márciusi 1,468 fontos átlag után, a dízelüzemanyagok literenkénti átlagára 1,665 fontról 1,624 fontra csökkent.

A jelenlegi brit inflációs környezetben a Bank of England – az EU-n kívüli legnagyobb európai gazdaság jegybankja – csaknem másfél éve folyamatosan és agresszív mértékben szigorítja monetáris politikáját.

A brit jegybank 2021. december 16-án kezdte a szigorítási ciklust az addigi 0,10 százalékos rekordmélységű kamatszintről, és az azóta végrehajtott tizenkét kamatemelés nyomán jelenlegi alapkamata 4,50 százalék.

A Bank of England a legutóbbi kamatemelési döntéshez fűzött előrejelzésében ugyanakkor azt valószínűsítette, hogy az éves brit infláció 2023 végéig 5 százalék körüli ütemre lassul, és 2024 kései szakaszában visszatér a 2 százalékos célszintre.
(MTI)

Hirdetés

Hirdetés

Tetszett? Oszd meg másokkal is!

Iratkozz fel hírlevelünkre és értesülj elsőként az újdonságokról!