Hivatalos: Ukrajna és Moldova is megkapta a tagjelölt státuszt

EU-csúcs - Brüsszel

Az Európai Unió tagországainak vezetői megállapodtak Ukrajna és Moldova tagjelölt státuszának megadásáról – jelentette be Charles Michel, az uniós tagállamok vezetőit tömörítő Európai Tanács elnöke Twitter-üzenetében csütörtök este.

Charles Michel a tagállami vezetők csütörtökön kezdődött, kétnaposra tervezett csúcstalálkozóján elért megállapodását történelmi pillanatnak nevezte, és úgy fogalmazott:

“a mai nap döntő lépést jelent Ukrajna és Moldova Európai Unió felé vezető útján.”

A tagállami vezetők úgy döntöttek továbbá, hogy elismerik Georgia európai perspektíváját és készek a tagjelölt státusz megadására, amint Tbiliszi foglalkozni kezd a megkövetelt prioritásokkal – közölte az Európai Tanács elnöke a tanácskozás első munkanapját lezáró sajtótájékoztatóján.

“Gratulálok a grúz népnek. Történelmi pillanat ez az EU és Georgia kapcsolataiban, az ország jövője az Európai Unión belül van” – fogalmazott.

Az Európai Unió döntése erős üzentet hordoz az egységről, az elhatározottságról. Arról, hogy az unió folytatja az Ukrajnának már eddig nyújtott, főként humanitárius, pénzügyi, anyagi és politikai támogatás folytatását, külön figyelemmel a konfliktusnak a globális élelmezésbiztonsági válságra gyakorolt hatására.

Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke üzenetében azt írta, a döntés “mindannyiunkat megerősít”. Erősíti az Európai Uniót, de különösen Ukrajnát, Moldovát és Georgiát Oroszországgal szemben.

A brüsszeli testület elnöke a sajtótájékoztatón a tagállami vezetők döntését meghatározó pillanatnak nevezte, és kiemelte, a megállapodás biztosítja az európai perspektívát Ukrajna és Moldova mellett Georgia számára is. Kijelöli számukra az EU-ba tartó utat. Noha mindhárom országnak még sok tennivalója van a kritériumoknak való megfeleléshez, hangoztatott meggyőződése szerint a lehető leggyorsabban fognak haladni a szükséges reformok végrehajtásával.

(Forrás és kép: MTI/Miniszterelnöki Sajtóiroda/Benko Vivien Cher)

Hirdetés

Hirdetés

Tetszett? Oszd meg másokkal is!

Iratkozz fel hírlevelünkre és értesülj elsőként az újdonságokról!