Okos pénzzel segítik a hazai startup scénát

Baconsult - 2019

Véget ért a két éve induló Baconsult Startup Inkubátor Program. A program a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal pályázatán nyert félmilliárd forintból indult el, melyet Balogh Péterék saját tőkével, szaktudással és kapcsolatrendszerükkel egészítettek ki. A két lépcsőben kiválasztott tíz cég nagyot tudott előrelépni fejlesztések tekintetében, illetve volt, aki külföldi piacokon is megvetette lábát. A Baconsult Kft. a program végeztével sem engedi el kezüket, továbbra is együtt dolgoznak a vállalkozások sikerén.

A program 2017. augusztusi indulása óta 220 cég érezte magát alkalmasnak, így ennyi jelentkezőből kellett eldönteni, melyik az a 10 cég, akik végül bekerülhetnek a programba.

“Arra jöttem rá, hogy nem ötletek lesznek sikeresek, hanem emberek, alapítók. Nagyon érdekes, mert valahol olyan embereket keresek, akikben benne van az éhség, a potenciál és az a tapasztalat is, amire építve elindulhatnak és sikeresek lehetnek ezen az izgalmas úton. Olyan alapító kell, aki ezt az utat be tudja járni, egy cég az alapító nélkül nem tud fejlődni. Ahogyan az alapító emberileg, vezetőként, szervezőként, cégvezetőként fejlődik, úgy nő vele együtt a cég is – ez egy nagyon fontos dimenzió. Azt keresem, akiben mindez megvan. Óriási tévhit, hogy a startup világ egyetemista fiatalok játszótere!” – mondta el korábban Balogh Péter arról, hogy mi alapján dönt egy startup mellett hozzátéve, hogy

“Vállalkozást indítani, startupot építeni nem lehet hátradőlve, kevés munkával megúszni. Mindig lesz egy olyan versenytárs, aki belerakja a többet, annyira pedig egy alapító sem jó, hogy néhány óra munkával letudja azt, amit egy csapat éjszakázva végez.”

A Baconsult Kft. csapata az Árminimum, a BIX, a Codeberry, a Codia, a Diabtrend, a Green Fox Academy, a Medicall, a Plukkido, a Prefixbox és a The Worklife Company csapatát vette be a programba.

A cégekkel szoros együttműködésben, kéthetenkénti találkozókkal dolgoztak, így Péterék folyamatos segítséget tudtak nyújtani a csapatoknak. Emellett rendszeresen workshopokat is szerveztek, ahol az ügyvezetők számára hasznos kérdéseket vitattak meg, illetve a startupok megoszthatták egymással kihívásaikat, tapasztalataikat. A program sikerességét mutatja, hogy a cégek új termékeket, funkciókat fejlesztettek, növelték felhasználóik számát, illetve volt olyan cég is, aki komoly lépéseket tett a külföldi terjeszkedés elindítása érdekében.

[box] A Baconsult Kft. 2015 óta foglalkozik angyalbefektetésekkel és startupok mentorásálásával. Balogh Pétert az NNG autonavigációs szofvereket fejlesztő cégből ismerhetjük, amit társaival épített fel 800+ fős vállalattá. Péter az NNG-ből való kiszállással nyert pénzt és időt az ott töltött évek alatt szerzett tapasztalattal együtt használja arra, hogy startupokat segítsen. Társa ebben felesége, Balogh-Mázi Mária, aki jelenleg saját startupjukat, a DreamJo.bs-ot vezeti. Céljuk a hazai startupok sikerre vitele okos pénzzel, azaz az anyagi befektetés mellett szakmai segítségnyújtással. A magántőkéből működő hazai cég jelenleg összesen 27 startupot támogat, köztük olyan megoldásokat, mint a Bookr Kids, a CX-Ray, vagy a Logiscool.[/box]

(Kiemelt kép: Baconsult)

Hirdetés

Hirdetés

Tetszett? Oszd meg másokkal is!

Iratkozz fel hírlevelünkre és értesülj elsőként az újdonságokról!