Mickey egér mostantól mindenkié: lejártak a képeket védő szerzői jogok

Szász Nóri Szász Nóri | 2024.01.03 | Film | Olvasási idő: 5 perc
Mickey egér mostantól mindenkié: lejártak a képeket védő szerzői jogok

Az új év első napja sok okból különleges dátum, azonban 2024-ben egy egészen érdekes jogi okból is várhatták sokan az eljövetelét: Mickey egér és társa, Minnie képe ugyanis mostantól bárki számára elérhető, miután lejártak a képeket védő szerzői jogok.

Sokak szerint az 1928-as Steamboat Willie című rövidfilm hozta el a sikert a Disney-nek, amivel filmtörténelmet írtak. A némafilmben szerepelt először Mickey és Minnie, a két egér, akik közel száz év elteltével ma is a populáris kultúra meghatározó alakjai.

Walt Disney ikonikus alkotásait mostantól bárki szabadon felhasználhatja.

Az amerikai szerzői jogi törvények szerint, amelyeket legutóbb 1998-ban frissített a kongresszus, 95 évben határozták meg a szerzői jogok fennállásának hosszát, így a Disney kizárólagos igénye a karakterre hivatalosan is megszűnt.

Ez lényegében azt jelenti, hogy bárki engedély és költség nélkül használhatja ezeket a verziókat. Ugyan ennek következtében lehet, hogy több Mickey-vel fogunk találkozni a jövőben, vannak azért csavarok a történetben.

A CNN-nek adott nyilatkozatában a Disney szóvivője úgy fogalmazott, Mickey modernebb változatait nem érinti a Steamboat Willie szerzői jogainak lejárta, és Mickey továbbra is vezető szerepet fog játszani a Walt Disney Company globális nagyköveteként a történetekben, a vidámparki attrakciókban, ahogyan az árucikkeken is meg fog jelenni.

Az 1928-as Mickey és a cég mai kabalafigurája között jelentős különbségek vannak.

A Steamboat Willie Mickey-jéről hiányzik a jelenlegi Mickey kesztyűje és túlméretezett cipője, a szemei pedig pupilla nélküli kis fekete oválisok.

Rebecca Tushnet, a Harvard jogi karának professzora szerint bár a közkincs lehetővé teszi, hogy bárki úgy képzelje újra Steamboat Willie-t, ahogyan csak akarja, a modernebb Mickey egér elemeit nem lehet lemásolni. Azokra ugyanis a Disney még mindig rendelkezik védjeggyel.

Emellett a Disney még mindig külön-külön rendelkezik a Mickey mint márkaazonosító és vállalati kabalafigura védjegyével. Ennek értelmében nem teheti meg senki, hogy elkezd árucikkeket és ugyanolyan termékeket gyártani, mint amilyeneket a Disney árul. Tehát ha valaki meglátja a pólókat Mickeyvel és Minnie-vel, és tévesen azt hiszi, hogy Disney-terméket kap, holott nem, akkor az a védjegy megsértését jelenti.

Nemcsak Mickey egér lett közkincs szilveszterkor: más 1928-ban készült híres filmek, könyvek, zenék és karakterek is elérhetővé váltak a nagyközönség számára az Egyesült Államokban. Ezek közé tartozik Charlie Chaplin A cirkusz című némafilmes romantikus vígjátéka, A.A. Milne angol író A Micimackó sarki ház című könyve, amelyben először tűnt fel Tigris karaktere, Virginia Woolf Orlando című könyve és DH Lawrence Lady Chatterley szeretője című kötete.

Hozzá kell tenni, hogy az Egyesült Királyságban és más országokban saját szerzői jogi szabályok és eltérő lejárati határidők vannak érvényben.

A Disney a múltban már többször szembesült azzal, hogy elveszíti eredeti rajzfilmjei szerzői jogait.

Először 1984-ben kellett volna a karaktereknek közkinccsé válniuk, de a kongresszus 20 évvel meghosszabbította a határidőt. Mielőtt 2004-ben elérkezett volna a következő lejárati dátum, újabb 20 éves hosszabbítást fogadtak el, ami most végleg lejárt.

Épp, hogy csak lejártak a jogok, de máris itt van a Mickey egér “főszereplésével” készült horrorfilm.

A 2023-as Micimackó: Vér és méz című horror, amiben a csacsi öreg medve egy dühöngő sorozatgyilkos, az év egyik legrosszabbra értékelt filmje lett a Rottentomatoes oldalán, mindössze 3 százalékot ért el (a közönség 50-et adott). A Mickey’s Mouse Trap című alkotást Simon Phillips írta és Jamie Bailey rendezte, az utóbbi látta el az operatőri és vágói feladatokat is. Összességében bár a kreativitásnak teret adhat a nyilvános hozzáférhetőség, fel kell készülnünk lelkileg, hogy kedvenc gyerekkori figuráink könnyen méltatlan kezekbe kerülhetnek a jövőben.

Iratkozz fel hírlevelünkre és értesülj elsőként az újdonságokról!