Ezzel az új protokollal készül az Airbnb a koronavírus utáni újraindulásra

Airbnb - koronavírus - után

Már az Airbnb is készül a koronavírus utáni gazdasági újraindulására és a turizmus fellendülésére.

Ahogy azt korábban a vezérigazgató, Brian Chesky elmondta, a koronavírus-járvány után az Airbnb erősebb lesz, mint valaha, amikor az élet normalizálódik. Az emberek veleszületett vágya az utazás és a világ felfedezése, a válság, a korlátozások és a karantén után pedig jobban fognak erre vágyni, mint valaha. Az Airbnb a 2008-as gazdasági világválság közepén indult, mára pedig több mint 2 000 000 hirdetéssel rendelkezik a világ 191 országának 34 000 városában.

A koronavírus-járvány miatt a turizmus szinte egyik napról a másikra szűnt meg, ezzel párhuzamosan pedig az Airbnb piaca is szempillantás alatt összeomlott. Az optimista CEO már márciusban lépéseket tett a gazdasági újraindulás irányába, most pedig újabb, a jövő hónapban életbe lépő ajánlásokat tett közzé a cég arra vonatkozóan, hogyan érdemes a szállásadóknak biztosítani a szolgáltatás és a vendégek biztonságát.

Az új takarítási protokoll és a váltások között eltelt idő szabályozás ugyan csak azok számára lesz kötelező, akik részt vesznek az Airbnb speciális programjában, de mivel a vendégek számára a tisztaság és a biztonság kulcsfontosságú kérdések lesznek, a többi szállásadó számára is ajánlott az új előírások szerinti működés.

Az ajánlás kitér többek között a különböző helyiségek irányadó tisztasági normájára, a megfelelő takarítóeszközökre és a védőeszközökre is. A több mint 40 oldalas dokumentum javasolja, hogy a váltások között minimum 24 óra teljen el, de még jobb, ha a szállásadók az egyes vendégek között 72 órára blokkolják a szállást, így a következő vendég még nagyobb biztonságban érezheti magát.

Hirdetés

Hirdetés

Tetszett? Oszd meg másokkal is!

Iratkozz fel hírlevelünkre és értesülj elsőként az újdonságokról!