Elon Musk teljesítette a Tesla nevű videójáték első szintjét, nyereménye 800 millió dollár

Elon Musk - Tesla - 2020

Valószínűleg mindenki hallotta Elon Musk teóriáját, miszerint egy a milliárdhoz az esélye, hogy egy szimulációban élünk.

Nos mi többiek talán nem, de Musknak tényleg egy videójáték lehet az élet, ugyanis a Teslával 2018-ban kötött megállapodás szerint 12 “szintet” kell teljesítenie, és ha minden akadályt sikeresen vesz, a végén 55,8 milliárd dollár lesz a jutalma. Az első szintet nemrég sikerrel vette, így feloldotta az érte járó jutalmat: 1 688 670 Tesla részvényt vásárolhat meg 350,02 dolláros áron vagy 79 százalékkal a tőzsdei ár alatt. Ezzel 800 millió dollárral gyarapszik a különc vállalkozó vagyona, amit jelenleg 37,2 milliárd dollárra becsülnek, napi szinten mégis kölcsönökből kell fenntartania magát, mert minden pénze a Teslában van.

Múlt hét csütörtökön – egy nappal az elmaradt SpaceX kilövés után – a Tesla igazgatótanácsa bejelentette, hogy Musk teljesítette a 2018-as megállapodásukban foglaltakat, így elérhetővé vált számára a kompenzációs csomag első részlete. A következő 11 “szinten” tovább emelik a tulajdonosok az elvárásokat a Tesla vezérrel szemben, és még ambiciózusabb célokat kell majd teljesítenie a következő években. A végén azonban a Tesla saját számításai szerint a teljes kompenzációs csomag értéke 55,8 milliárd dollár lesz.

Nem arról van szó azonban, hogy a Tesla most átutal 800 millió dollárt Musk számlájára vagy odaadja neki azt a pénzt egy aktatáskában. Mind a 12 szint után részvényopciót kap Musk, melyek a cég kintlévő részvényeinek nagyjából 1 százalékának felelnek meg a szerződés megkötésének időpontjában. Mindegyik csomag feloldásához meghatározott kritériumokat kell teljesítenie a cégnek Musk vezénylete alatt, melyek a cég működéséhez és a tőzsdei tőkekapitalizációhoz kapcsolódnak. Más szavakkal a Teslának jelentősen növelnie kell az eladásait és a bevételeit, miközben az amerikai tőzsde egyik legértékesebb vállalatává kell válnia.

Miért is jár most akkor nagyjából 800 millió dollárnak megfelelő “bónusz” Musknak, aki egyébként nem kap klasszikus értelemben vett fizetést a Tesalától? A működési mérföldköveket két részre lehet osztani, az egyik a bevételi, a másik az EBDITA célok. Első körben a Tesla bevételének el kellett érnie a 20 milliárd dollárt, az EBDITA-nak pedig a 1,5 milliárdot. A cég tőzsdei tőkekapitalizációjának értéke pedig hat hónapon keresztül tartotta a 100 milliárd dollárt, ahogy azt a tulajdonosok áhították. A következő cél előbbiek esetében 35 milliárd és 3 milliárd dollár lesznek, míg a tőzsdei érték minden alkalommal 50 milliárd dollárral emelkedik, amit tartani is kell legalább hat hónapon át. A bevételi és EBDITA célok már korábban teljesültek, míg a hat hónapos kötelező várakozási idő a múlt héten járt le. Az igazgatótanács jóváhagyásával Musk így lehívhatta az első részletét a csomagnak.

A Yahoo Finance szerint a Teslának jelenleg 185,37 millió kintlévő részvénye van, vagyis a cég tőzsdei tőkekapitalizációja eléri a 100 milliárd dollárt, ha egy részvény ára meghaladja az 539,46 dollárt. A Tesla utóbbi időben bemutatott erőteljes fellépése elegendő volt, hogy áttörje a mágikus határt. Ahogy említettük, Musk nem közvetlenül pénzt kap, hanem lehetőséget, hogy megvásároljon 1 688 670 darab Tesla részvényt 350,02 dolláros áron. Vagyis, ha a Tesla részvények épp csak elérik a 539,46 dolláros árat, akkor a profitja 189.44 dollár részvényenként, ami röpke 320 millió dollárt jelent. A Tesla részvények a cikk megírásának pillanatában 835,22 dollárnál járnak, ami 819 millió dollárt jelent. Múlt pénteken azonban még csak 809 dolláron – ezzel egyébként már teljesül a következő szinten elvárt 150 milliárd dolláros vállalati érték – állt egy Tesla részvény, így akkor még csak 780 millió dollárról lehetett beszélni. Musk azonban most nem rohanhat, és szórhatja ki a részvényeit, hogy ez a pénz a számláján landoljon: a szerződés apróbetűs részében foglaltak szerint öt évig nem adhatja el a részvényeket, miután élt ezzel a lehetőségével.

A számítások szerint a teljes kompenzációs csomag értéke 55,8 milliárd dollár, ami önmagában elég lenne ahhoz, hogy a világ 14. leggazdagabb emberévé váljon Elon Musk, de ehhez még hozzájön a meglévő 37,2 milliárd dollárja, amivel most a 24. helyen áll. A kompenzációs csomag egészen a negyedik helyezésig röpítené közvetlenül Jeff Bezos, Bill Gates és Bernard Arnault után, de kérdéses mennyi időre van szükség, hogy minden feltétel teljesüljön a szerződése szerint.

Hirdetés

Hirdetés

Tetszett? Oszd meg másokkal is!

Iratkozz fel hírlevelünkre és értesülj elsőként az újdonságokról!