Elon Musk két kérdésből megmondja, ha egy jelölt hazudik az állásinterjún

Elon Musk - állásinterjú

Elon Musk történetében a vállalkozói szellem és az innovációra való igény családi örökség, szüleitől és nagyszüleitől is ezt a példát látta.

 

12 éves volt, amikor az első játékprogramot megírta, ennek eladásából 500 dollárt keresett. Később öccsével, Kimbal Muskkal 1995-ben megalapította a Zip2 nevű internetes vállalatot. Ezt 1999-ben 341 millió dollárért eladta a Compaqnak, a pénzt pedig a PayPal megalakításába fektette, amelyet 2002 októberében az eBay 1,5 milliárd dollárért vásárolt fel.

Szülőhazájából, a Dél-afrikai Köztársaságból 17 évesen költözött Kanadába édesanyja kanadai származása révén, hogy közelebb kerüljön eredeti céljához: az USA-ban akarta megvalósítani álmait. Fizikát és közgazdaságtant tanult az egyetemen, majd két diploma megszerzése után a kaliforniai Stanford Egyetemre felvételizett, ám szinte azonnal ott is hagyta – állítása szerint azért, „hogy fontosabb problémákkal foglalkozzon, amik befolyásolják az emberiség jövőjét”.

Elon Musk jelenlegi egyik legfontosabb projektjébe 2004-ben 6,5 millió dollárt fektetett magánvagyonából. A Martin Eberhard, Marc Tarpenning és Ian Wright által 2003-ban alapított Tesla Motors autógyártó startup víziójában Musk volt az a befektető, aki látott elég fantáziát és amelynek fő céljával – az amerikai olajfüggőség csökkentésével – maga is egyetértett.

Egy új ember felvétele a céghez mindig tartogat magában kockázatot, ennek a rizikónak a csökkentésére pedig Elon Musk egy bevett gyakorlatot használ, amelyet most a CNBC kérésére meg is osztott. Elon Musk titkos receptje két kérdés, amely egymásra, illetve a következetességre épül, így ha a válasz nem koherens, a jelölt valószínűleg nem mond igazat.

Mi a legnehezebb probléma, amellyel életed során szembe kellett nézned? Hogyan oldottad meg azt?

Elon Musk szerint azok, akik valóban megoldották a problémát, pontosan tudják, hogyan csinálták azt, és az apró részleteket is pontosan leírják. Azok azonban, akik valótlant állítanak, nem tudják meggyőzően elmondani a történetüket és előbb vagy utóbb, kibukik a következetlenség.

A módszerhez úgy tűnik, hogy Elon Musk következetesen tartja magát, hiszen habár 2017-ben beszélt erről először, a berlini Gigafactory új mérnökeinél is ezt a trükköt alkalmazta:

Hirdetés

Hirdetés

Tetszett? Oszd meg másokkal is!

Iratkozz fel hírlevelünkre és értesülj elsőként az újdonságokról!