Elon Musk az Év embere a Time magazin szerint, Karikó Katalin az év hősei között szerepel

Elon Musk - Év embere 2021

Ahogy azt korábban is írtuk, nem telik el hét anélkül, hogy Elon Musk ne kerülne be valamilyen oknál fogva a médiába, erre a hétre azonban a Time magazin intézte el a hírverést: az amerikai lap 2021-ben az Év emberének a Tesla és a SpaceX vezérét választotta. Ráadásul idén egy magyar személyt is kitüntettek az Év embere egyik alkategóriájában.

1927 óta nevezi meg minden évben a Time magazin azt a személyt, aki a lap szerint abban az évben a legmeghatározóbb személyiség volt a világon. Első alkalommal Charles Lindbergh amerikai elnök kapta meg ezt a címet, 1930-ban Mahátma Gandhi, 1937-ben Csang Kaj-sek, 1938-ban Adolf Hitler, majd egy évvel később Sztálin.

A politikusok mellett II. Erzsébet királynő (1952) és XXIII. János pápa (1962) is mosolygott a Time borítóján, csakúgy, mint II. János Pál pápa (1994) és Ferenc pápa (2013).

Érdekesség továbbá, hogy Jeff Bezos már 1999-ben megkapta a címet, 2016-ban Donald Trump lett az Év embere, 2019-ben pedig a fiatal svéd környezetvédő, Greta Thunberg. Tavaly a frissen megválasztott amerikai elnök és alelnök, Joe Biden és Kamala Harris osztozott a díjon.

“Az Év embere befolyással bír, és kevés embernek volt nagyobb befolyása a földi életre, és potenciálisan a földön kívüli életre, mint Elon Musknak” – írta Edward Felsenthal, a Time főszerkesztője. “2021-ben Elon Musk nemcsak a világ leggazdagabb embereként tűnt fel, hanem a társadalmunkban bekövetkezett hatalmas változás talán legjobb példájaként is”- tette hozzá.

Bizonyosan sűrű éve volt Elon Musknak, hiszen volt a világ leggazdagabb embere, a SpaceX sikeresen feljutott az űrbe kizárólag turistákkal a fedélzeten, profi asztronauták nélkül – bár egy kiszivárgott levél szerint akár a csőd is fenyegetheti a céget -, és az is kiderült, hogy Musk egyetlen tweetje elegendő ahhoz, hogy megingassa a Bitcoin árfolyamát. Aztán ősszel azzal került a figyelem középpontjába, hogy tetemes mennyiségű részvényt adott el – azóta pedig kaliforniai ingatlanaitól is megszabadult -, majd a Twitteren összeveszett Bernie Sanders-szel.

Elon Musk viselkedése olykor – sokszor – eltereli azonban a figyelmet az eredményeiről.

2018-ban az Amerikai Értékpapír- és Tőzsdefelügyelet például csalással vádolta meg, miután arról tett ki egy tweetet, hogy gondolkodik azon, hogy kivonja a tőzsdéről a Teslát. Végül egyezséget kötött a Tesla-vezér a hatósággal, és beleegyezett, hogy a cég ügyvédei ellenőriznek minden tweetet, ami érintheti a részvényesek érdekeit. A Wall Street Journal azonban nemrégiben arról írt, hogy ezt a megállapodást kétszer is megszegte Musk.

Muskot a közösségi médiás tevékenysége mellett gyakran éri kritika a Teslák biztonsági problémáival kapcsolatban is. A cég Autopilot szoftverét például szövetségi szinten vizsgálják, miután több balesetet is okozott az önvezető funkció, és a New York Times friss nyomozása megkérdőjelezte a szoftver biztonságosságát. A címlap kapcsán a Time számára adott interjúban Elon Musk beszélt ezekről a fenntartásokról is. „A statisztikák szerint, amelyek véleményem szerint egyértelműek, azt mutatják, hogy sokkal több baleset történik az Autopilot nélkül, mint az Autopilottal” – mondta Musk. “Ez nem azt jelenti, hogy az Autopilot tökéletes. Most már teljesen önvezető lehet az autó, amikor oda sem kell figyelni. Nyilvánvalóan még mindig sok dolgunk van.”

A magyar szál

Érdekesség, hogy 2019 óta a Time az Év embere cím mellett alkategóriában is hirdet elismeréseket, így például idén Olivia Rodrigo pop énekes lett az Év művésze, de így lett magyar vonatkozása is a díjnak. Az Év hősei kitüntetést az mRNA alapú covid-19 elleni vakcinák kifejlesztői, Karikó Katalin, Barney Graham, Kizzmekia Corbett és Drew Weissman kapták.

Szintén újdonság volt, hogy idén a Time úgy döntött, nem hozza nyilvánosságra a shortlistet az Év embere címre esélyes személyekkel kapcsolatban.

Hirdetés

Hirdetés

Tetszett? Oszd meg másokkal is!

Iratkozz fel hírlevelünkre és értesülj elsőként az újdonságokról!