Cserpes István: 30 intenzív évnél több nem várható el

Cserpes István - Cserpes eladás

Eladják a Cserpest – jelentette be Cserpes István a Forbes márciusi számát bemutató rendezvényen.

Cserpes István elárulta, a nevét viselő, 1992-ben alapított sajt- és tejtermékeket forgalmazó cég eladási folyamata elkezdődött, amiből valószínűleg két hónap múlva lesz tényszerű hír.

“30 intenzív évnél több nem várható el egy embertől”

– fogalmazott Cserpes hozzátéve, hogy a cégeladásra úgy tekint, mintha férjhez adná a lányát – neki is van négy lánya és egy fia -, a cégre pedig hatodik gyermekként tekint.

„A férj hozza a maga tehetségét. Ahhoz, hogy átadjam neki, olyat kell látnom, amitől tudom, hogy stabil alapokon fog állni, és kipótolja az én hiányosságaimat” – árulta el Cserpes hozzátéve, hogy többek között azért döntött a cég eladása mellett, mert úgy érzi, hogy a fejlődésnek és bármilyen szerkezeti átalakításnak már a gátja lenne.

Cserpes István jelenleg is a cég ügyvezetője, a Forbes kérdésére elmondta, nem tervezi, hogy tulajdonrészt megtartson a cégben. Az eladás után marad még segíteni egy ideig, utána viszont leginkább arra vágyik, hogy badacsonyi telkén nyugodtan szőlőt kapáljon.

Hirdetés

Hirdetés

Tetszett? Oszd meg másokkal is!

Iratkozz fel hírlevelünkre és értesülj elsőként az újdonságokról!