500 milliós beruházással szállt be a Tesla riválisába a Ford

Rivian

Miután nemrég Elon Musk megpedzegette, hogy még idén bemutathatják az új Tesla pick-up modellt, a világ piacvezető (botrányokat tekintve egyértelműen) elektromos autókat gyártó vállalatának riválisa mögé egy komoly befektető állt be – az Amazon után a Ford is a Rivian mellett tette le a voksát.

Az elektromos pick-up teherautókat gyártó Rivian az idei évet egy 700 millió dolláros beruházással indította, amelynek élén az Amazon állt, most pedig a Ford szállt be a cégbe további 500 millió dollárral, kiütve ezzel a General Motors-t mint potenciális befektetőt. A autógyártók közös közleménye szerint a két cég „megállapodott, hogy együtt az elektromos járművek következő generációját alkossák meg a Ford egyre növekvő EV portfóliója számára” a Rivian platformjának felhasználásával. Ugyanakkor a közösen megalkotott jármű típusára vonatkozóan egyik fél sem árult el információt, így csak találgatni lehet, hogy az pick-up lesz-e. Mindenesetre az biztos, hogy a Ford legkelendőbb járműve Amerikában évtizedek óta az F-150 pick-up, és a gyártó tett arra utalást, hogy elektromosítanák a modellt.

A Riviant 2009-ben alapították, és hamar felnőtt ahhoz, hogy a Tesla is komolyan vegye mint vetélytársat, ezzel egyidejűleg pedig a klasszikus detroiti autógyártók érdeklődését is felkeltse. A Ford és a Rivian is „stratégia partnerségként” utalt a megállapodásra, míg a Rivian CEO-ja, RJ Scaringe elmondta, hogy az együttműködés „egy újabb mérföldkő, hogy felgyorsítsuk az átállást a fenntartható közlekedésre.”

A Rivian két modellt fejleszt: egy teljesen elektromos pick-upot, valamint egy SUV-ot. Ezeket első ízben a Los Angeles autó show-n mutatta be 2018-ban, majd ezt követően a New York-i mustrán is, ahol standjukat a kíváncsi újságírók és iparági szereplők hada lepte el. Bill Ford, a Ford elnöke elmondta, „ismerem és tisztelem RJ-t, akivel közös célunk, hogy az innováció révén biztosítsunk a fenntartható jövőt iparágunk számára.” A Ford CEO-ja, Jim Hackett is hasonlóan vélekedik, a Business Insodernek pedig elárulta, izgalmas volt rátalálni egy hiteles nagykövetre a fenntarthatóság terén Scaringe személyében, miután hosszú időn át foglalkoztak ezzel a kérdéskörrel.

A mostani bejelentéssel a Fordnak valószínűleg riválisát, a szintén detroiti General Motorst sikerült beelőznie, amelyik a szóbeszéd szerint még az Amazon által vezetett befektetés előtt tárgyalt a Riviannal. Ezek az iparági hírek is jól mutatják, hogy a Rivian kész a kooperációra, és sokkal szívesebben dolgozik az öregmotorosokkal karöltve, mintsem az ellenükben.

Hirdetés

Hirdetés

Tetszett? Oszd meg másokkal is!

Iratkozz fel hírlevelünkre és értesülj elsőként az újdonságokról!