Az OTP Magyarországon elsőként jelentette be, hogy elindítja az Apple Pay NFC-s fizetési szolgáltatást, amit május 21-től kezdve már használhatnak azon ügyfeleik, akik OTP Mastercard és Maestro bankkártyák birtokában vannak.

Közel öt évvel az Apple Pay fizetési platform amerikai debütálása után vált Magyarországon is elérhetővé az innovatív fizetési megoldás. Az OTP adatai szerint a szolgáltatás bevezetését követő két hét alatt mintegy 60 ezer felhasználót és 250 ezer tranzakciót regisztráltak.

Az Apple mobilos és okosórás fizetési lehetőségét itthon is nagy érdeklődés veszi körül, az első két hét statisztikai adatai azonban csak az Apple Pay iránti, kezdeti kíváncsiságra mutatnak rá, hosszú távú következtetéseket majd csak az első, kíváncsiságból végrehajtott tranzakciók után érdemes levonni, amikor látható, hogy valóban a mindennapok része lesz-e a telefonos és okosórás fizetés.

Az Apple Pay digitális fizetési megoldás 2014-es bevezetése óta mintegy 2 milliárd tranzakció került lebonyolításra a rendszeren keresztül. A szolgáltatás jelenleg több mint 30 országban érhető el. A régióban Csehországban, Lengyelországban, Ukrajnában és május 21-től Magyarországon. Az OTP Simple rendszeren keresztül másfél év alatt 125 ezer kártyaregisztráló 20 milliárd forintnyi költést bonyolított le. Az Apple Pay megoldástól az OTP magasabb kosárértéket és akár évi 100 milliárd forintos forgalmat vár.

(Kiemelt kép: Csiki Vivien / Igényesférfi.hu)