Tesla Model 3: megvan a heti 5000 darab, de milyen áron?

Tesla Model 3: megvan a heti 5000 darab, de milyen áron?

A Tesla Model 3 európai bemutatóját a Goodwood Festival of Speed programsorozatának részeként tartják meg, azonban a kiállított példány csak statikus eleme lesz a shownak, nem vesz részt a híres felfutó futamban. A 2019-re tervezett piaci bevezetés előtt ez lesz az első olyan hivatalos alkalom, amikor az újságírók és a közönség személyesen is megismerkedhetnek a modellel.

Azok az európai vásárlók, akik korábban már befizették a Model 3-ra az előleget, szintén itt találkozhatnak vele először, bár ők várhatóan egy némileg eltérő autót vehetnek majd át, ugyanis a kiállított példány az amerikai piac specifikációinak felel meg.

Az eredeti tervek szerint már a tavalyi év végére el kellett volna érni a havi 20 000 darabos mennyiséget, folyamatos gyártási problémákról szóltak a korábbi hírek. Június utolsó hetében Elon Musk végre nyilvánosan is bejelenthette, amire olyan régen készült: 5031 darab Model 3 és további 2000 darab Model S és Model X készült el a Tesla gyártósorain egy hét alatt, ami az eddigi történetük rekordjának számít.

A befektetői kedélyek azonban itt még nem nyugodhatnak meg, ugyanis kérdéses, hogy ezt az ütemet tartani is tudják-e a jövőben. A cél elérése érdekében ugyanis szélsőséges megoldásokat vetettek be a gyárba szó szerint beköltözött Musk utasításaira.

A Model S és Model X gyártósorairól munkaerőt vontak el és vezényeltek át a Model 3 csapatának bővítésére, a hétvégi műszakokat pedig kötelezővé tették. A munkanapok nem addig tartottak, ameddig a munkaidő eredetileg szólt volna, hanem addig, amíg a kitűzött darabszámokat el nem érték, ez rendszeresen akár 12 óránál hosszabb műszakokat jelentett.

Tesla Model 3 munkások

Az átcsoportosításnak köszönhetően a Model S gyártása visszaesett, 800 darabbal maradtak el a tervezett mennyiségtől. Ez egyrészt a humán munkaerő hiányának volt köszönthető, másrészt pedig olyan munkaszervezésnek, amelynek során például a fényezőműhelyben a Model 3-makat a Model S-ek elé vették a sorban, a véges kapacitás miatt viszont utóbbiak így nem tudtak időre elkészülni.

Az 5031 darab Model 3 nagyjából 20%-a a GA4-ként emlegetett ideiglenes, a gyár területén felállított sátorban berendezett gyártósoron készült el. A megoldás rengeteget kérdést és bírálatot vetett fel, ugyanis egy gyáregység felépítése hagyományosan évekbe telik az autógyártóknál, a Tesla közleménye szerint azonban a sátorban készült járművek minőségben nem különböznek az eredeti gyártósorról legördülő autóktól.

Tesla Model 3 sátor

Fotó: Stephen Lam / Reuters

Mindezek mellett Musk bizonyos értelemben kísérleti laboratóriumként tekint a gyártósorokra, és időnként az eredetileg tervezett gyártási módszereken is menet közben módosítanak. Az egyes robotokat a beszállítók által meghatározottnál nagyobb sebességgel és terheléssel üzemeltetik, időnként kifejezetten azt tesztelik, hogy az engedélyezetten felül meddig lehet még húzni a teljesítményüket, mikor állnak le a gyakorlatban.

Azokon a pontokon, ahol még ez sem elég, a gyártástechnológián is változtatnak. A karosszéria összeszerelésének hatékonyságát úgy növelték meg, hogy az eredeti változathoz képest kb. 300-zal kevesebb hegesztést végeznek el rajtuk. Az átprogramozott robotok így nagyjából 5000 ponton rögzítik hegesztéssel a váz egyes elemeit, a korábban feleslegesnek ítélt pontok kihagyásával. A nyilatkozatok szerint természetesen a módosított technológia nem veszélyezteti a járművek biztonságát és minőségét.

A cég közlése szerint bár vannak problémák, és áldozatokat kell hozni a cél elérése érdekében, de mindez megéri számukra. Hogy ez hosszú távon mennyire fenntartható, az hamarosan kiderül, illetve vészesen közeledik a következő kitűzött cél: 2018 harmadik negyedévére a Teslának profitot kellene termelnie Elon Musk ígéretei szerint.

Borítókép: Andrej Sokolow / dpa

Hirdetés

Hirdetés

Tetszett? Oszd meg másokkal is!

Iratkozz fel hírlevelünkre és értesülj elsőként az újdonságokról!