Russell nyerte a sprintfutamot, övé a vasárnapi pole

George Russell - Forma-1

George Russell, a Mercedes brit versenyzője nyerte meg a Forma-1-es Brazil Nagydíj szombati sprintfutamát, így a vasárnapi főversenyen ő rajtolhat majd az első rajtkockából.

A 24 éves pilótának ez az első futamgyőzelme az F1-ben, csapatának, a Mercedesnek pedig az idei első sikere.

Russell mögött Carlos Sainz Jr., a Ferrari spanyol versenyzője zárt másodikként, míg a másik Mercedest vezető, hétszeres világbajnok brit Lewis Hamilton harmadikként. Sainznak ugyanakkor motorcsere miatt öt rajthelyes büntetése van, így csak a hetedik kockából startolhat majd.

A pénteki időmérő edzésen meglepetésre a dán Kevin Magnussen (Haas) nyolcadikként végzett a sprintben, míg az immár kétszeres vb-győztes holland Max Verstappen (Red Bull) negyedik lett.

A sprintfutam rajtjánál Magnussennek sikerült megtartania az első helyet, de a harmadik kör elején Verstappen simán megelőzte, majd az élmezőny többi tagja is sorra lehagyta. Verstappen sokáig magabiztosan száguldott az élen, ám a hajrához közeledve nagyon elkoptak a gumik az autóján, emiatt jelentős mértékben veszített a tempójából, s előbb Russell, majd Sainz, valamint Hamilton is megelőzte.

Az első sorból így Sainz büntetése nyomán a két Mercedes startol majd, mögöttük pedig a Red Bullok állnak majd fel a rajtrácsra.

A rövidtávú viadal első nyolc helyezettje világbajnoki pontokat is gyűjtött, a győztes 8, a második 7, a harmadik 6, a többiek pedig sorrendben 5, 4, 3, 2 és 1 pontot szereztek.

A 71 körös Brazil Nagydíj vasárnap – közép-európai idő szerint – 19 órakor kezdődik.
(MTI)

Hirdetés

Hirdetés

Tetszett? Oszd meg másokkal is!

Iratkozz fel hírlevelünkre és értesülj elsőként az újdonságokról!