Maserati Ghibli V6 SQ4 - kihívók nélkül

Mindenkinek van olyan hete, amikor pénteken azt érzi, végre itt a hétvége. És egészen biztos, hogy mindenkinek van legalább egy olyan dolog az életében, ami még ilyen állapotban is képes felvillanyozni. A tudat, hogy hétvégén az általam legkedveltebb autó egyik legújabb modelljét tesztelhetem, számomra pont ilyen.

Évek óta tesztelek autókat és nekem is, mint mindenkinek, megvannak a kedvenceim, és egyáltalán nem zavar, hogy nem feltétlenül egyezik a véleményünk a „rutinos rókákkal”, vagyis a szakma nagyjaival. Gyermeki őszinteséggel tudok rajongani sok modell iránt, ami még legalább nyomokban tartalmaz valami „fűszert” a régi világból, amikor még csak vezetni kellett őket.
Szeretem, ha van visszajelzés a kormányról, ha üvölt a motor – főleg, ha négynél több henger adatik meg benne -, ha pedig még az autó formája is ámulatba ejt, komoly érzelmek alakulhatnak ki részemről. Igen, itt már nagyon sokan kiestek a körből, hiszen sokszor csupán már csak ha egy összetevő is teljesül, örülhetünk. Megközelíthető más oldalról is a téma és jogosan merülhet fel a kérdés, hogy a megbízhatóság, értéktartás hol marad? Erre azt válaszolnám, hogy ma már nagyon nehéz olyan autót kifogni, amivel hosszú távon nincs semmi probléma, a statisztikák csupán számok, könnyű őket megcáfolni.

Soha nem álltam neki gördülési zajt, vagy szélességet mérni, és őszintén szólva egyáltalán nem rajongok a villanyautókért sem. Maximálisan meg tudom élni a számomra nagy pillanatokat és sokszor előfordul, hogy libabőrös lesz a karom, esetleg trágár szavak hagyják el a számat egy-egy gyorsításkor és bizony az is, hogy akár szerelembe esek első látásra.

Az autó pedig, amelynek az előző sorokkal szerettem volna megágyazni nem más, mint a Maserati Ghibli.

Van, aki felszisszen, van, aki elmosolyodik, és van, aki nyom egy X-et az ablak jobb felső sarkában. Nincs ezzel semmi baj, mert ez egy közel sem pártatlan, objektív írás, sokkal inkább egy szerelmi vallomás. Egy vallomás, amely a nagy Ő-nek szól – már ami a négykerekűeket illeti.

Az első találkozásunk óta ezt érzem, pedig nem egy „randin” voltunk már. Időről időre összetalálkozunk, de az élmény és az érzés mindig ugyanolyan, mint az első alkalommal. A megújult külső ugyan csak finom reformot hozott magával, de ezek a minimális változtatások – ha lehet ilyet mondani -, még szebbé varázsolták. Vonalai továbbra is lenyűgöznek, a sportautó és a luxus szedán jegyeit egyaránt hordozza magában. A hűtőrács erőteljesebb, az első lökhárító pedig még sportosabb formát kapott. A szigorúra formázott orr olyan, mint egy kígyó, amely épp lecsapni készül az áldozatára. Méretre közel megegyezik a német felső középkategóriás társaival, de az olaszok ceruzája pont annyival rajzol szebben az övéknél, hogy arányai megtévesztőek.

A WLTP és downsizing fogalmakhoz hasonlók röpködnek az autógyártók felhőjében. Mindeközben én nagyon remélem, hogy lesznek dolgok, amelyek sohasem változnak, véleményem szerint végzetes bűn lenne, ha ez a fajta karakter egyszer végleg eltűnne az éterből. Már maga a beszállás pillanata is felejthetetlen, amikor viszont a Start gombra helyezed a kezed, majd felébreszted az alvó oroszlánt, egy olyan őszinte élményben lehet részed, amelyhez keveset tudnék hasonlítani a világon.

A Maserati egyszerre testesíti meg a kifinomult stílust, a luxus életérzést és a sportos attitűdöt, amely az utakon is azonnali elismerést vált ki – akár az autópályán mutatja meg mire képes, akár a piros lámpánál várja, hogy újra az élre törjön.

Olyan eleganciával lép ki a sorból, mint amikor egy díjátadón a nevünket halljuk, és elindulunk határozott lépésekkel a színpad felé. Ez pedig másnak is feltűnik. „Uram, ez az autó nem zúg, hanem énekel” – hallom az egyik oldalról, amit csak megerősíteni tudok, nem egy egyszerű szólam, ez egy „choir”, amelyben szinte nincs két egyforma dallam. Alacsony fordulaton mélyen dorombol, magasabb tartományban pedig érces hangon üvölt, és ha ügyesek vagyunk, a kormány mögötti fülekkel tudunk kicsit még játszani a hangjával. Amikor a piros lámpánál mellém gurul egy BMW 6-os cabrio és a sofőr leengedett ablak mellett csupán annyit mond, hogy gratulál a választáshoz, mindenki kihúzná magát az ülésben. Időm sincs megköszönni, és megmagyarázni, hogy én csupán egy szerencsés flótás vagyok, aki egy hétvégére részese lehet az élménynek, de ennyi hedonizmus jár az életben – és már megyünk is tovább.

Van gyorsabb is, erősebb autó is, mint a Maserati Ghibli V6 SQ4, de nagyobb vezetési élménnyel egyik sem bír!

A tesztautó motorja egy 3 literes V6-os ikerturbóval ellátott erőforrás, nehezen elképzelhető, hogy a benne lakozó 430 lóerő kevésnek bizonyuljon. Tény, hogy kell neki a fordulat, ha igazán azt szeretnénk, hogy elemében legyen, ezt meg is hálálja a korábban emlegetett hangjával. Ne feledjük, ez egy sport szedán, és a hangsúly abszolút a sport jelzőn van, rettenetesen elegáns, de a vérében temérdek adrenalin lakozik, amely versenyzésre termett. Arra a fajta versenyzésre, amit még akkor űztek, amikor nem pénz, hanem tehetség alapján lehetett valaki pilótája egy ilyen utcai versenyautónak.

A Maserati Ghibli jelenleg kétféle, 3 literes iker-turbó V6 benzinmotorral érhető el, amelyek 350 vagy 430 LE teljesítményűek, valamint egy 3 literes dízel, amely 275 LE teljesítményt biztosít. Mindhárom garantálja az alacsony üzemanyag-fogyasztást, a lenyűgöző nyomatékot és a kompromisszumok nélküli nagy teljesítményt.

Az utastérben is csak apróbb változtatások történtek, csupán finomítottak a miliőn. Az apró jelvények büszkén feszülnek a beltér különböző pontjain, hangsúlyozva a márkát. Ez inkább egy sportosabbra szabott kivitel, a fekete szín dominanciáját a piros cérnával varrás megtöri, hangsúlyozva az igazi egyéniségét. A váltófülek működését tanítani kellene világszerte minden gyártónak, még állóhelyben kapcsolgatva is akarva-akaratlan beleképzeljük magunkat egy szerpentinen való élményautózásba. Kicsit olyanok, mint a karmester pálcája: rajtunk múlik, hogy mikor milyen hangok és mennyire hangosan szólalnak meg a kipufogóból. Egyszerű, tiszta jellem, minden sallangtól mentes, és minden pontján tisztelettel adózik a múlt hagyományos értékrendje előtt.

Talán ez most érezhetően nem volt pártatlan írás. Mielőtt bárki pálcát törne a fejem felett, javaslom, hogy menjen be a Váci úti szalonba és legyen részese az élménynek – legalább statikus formában. Nyissa ki az ajtót és üljön be, hunyja be a szemét és szívja be az igazi olasz bőr illatát, fogja meg a kormányt. Ha pedig valakinek a “jövőbeni birtoklási vágy” éppen aktuális, az ne habozzon a kéréssel, hanem ragadja meg a kipróbálás lehetőségét és adja át magát a Maserati életérzés világának.