5 millió forint alatt szinte lehetetlen új autóhoz jutni Magyarországon

Kovács Patrik Kovács Patrik | 2023.08.15 | Sebesség | Olvasási idő: 2 perc
5 millió forint alatt szinte lehetetlen új autóhoz jutni Magyarországon

Megjelent a legolcsóbb, Magyarországon is kapható új autók tízes listája.

Aki új autóra akar beruházni 2023-ban Magyarországon, az aligha úszhatja meg a vásárlást 5 millió forint alatt. A Pénzcentrum május után ismét összeállította a tíz legolcsóbb, hazánkban is kapható új autó listáját, melyen mindössze két típusnak jutott hely az imént említettnél alacsonyabb árkategóriában.

Változatlanul a Mitsubishi Space Star a legolcsóbb új autó a hazai piacon: az ára továbbra is 4 440 000 forint. Az Entry nevű alapkivitel sem légkondival, sem rádióval nem rendelkezik, és csak fehér színben kapható (az összes többi szín feláras).

A lista második helyezettje a Kia Picanto (4 999 000 forint), mely szintúgy fehér színben kapható, de klíma és rádió is található benne. Ugyanennyi az ára a Hyundai i10-nek is, ami májusban még 5 799 000 forintot kóstált.

A harmadik a Dacia Sandero lett, mely 5 349 000 forintos áron vásárolható meg, a negyedik helyen pedig a Citroën C3 típusú autót találjuk: ez a típus jelenleg 5 690 000 forintért lehet a miénk, ami jelentős csökkenés a májusi árhoz (6 240 000) képest. A középmezőnyön két márka osztozik: az Opel Corsa és a Peugeot 208 egyaránt 5 990 000 forintért rendelhető meg.

A hatodik hely a Toyota Aygo X-nek jutott, mely 6 040 000 forintot kóstál, pontosan ugyanannyit, mint három hónappal ezelőtt, az Active alapkivitelben – januárban valamennyivel olcsóbb volt, akkor 5 920 000 forintos áron lehetett hozzájutni.

A hetedik a Suzuki Ignis, mely most is 6 100 000 forintba kerül, ugyanúgy, mint negyedévvel ezelőtt, 2023 elején azonban még valamivel kedvezőbb, 5 750 000 forintos áron kínálták. A nyolcadik helyezett, a Suzuki Swift mindössze 30 ezer forinttal kerül többe az Ignisnél.

Az utolsó előtti helyen a Hyundai i20 áll, amely jelenleg 6 399 000 forintba kerül, vagyis az ára pontosan 200 ezer forinttal növekedett május óta. A sereghajtó, azaz a tizedik a Renault Clio, melynek kezdő akciós listaára jelenleg 6 439 000 forint.

Iratkozz fel hírlevelünkre és értesülj elsőként az újdonságokról!