Akit a Parkinson-kór sem győzött le: Michael J. Fox inspiráló gondolatai

Huszonkilenc évesen Parkinson-kórral diagnosztitzálták a Vissza a jövőbe egykori főszereplőjét, de – noha a súlyos betegség előbb alkoholizmusba kergette, majd a karrierjét is derékbe törte – Michael J. Fox az emberfeletti megpróbáltatások súlya alatt sem tört meg. Gondolatai ma is milliókat inspirálnak.

A nyolcvanas évek közepén ő volt Hollywood ügyeletes szupersztárja. Brillírozott a televízióban, sikerre vitte az évtized egyik legnagyobb kultuszfilmjét (Vissza a jövőbe), szinte minden magazincímlapról ő mosolygott vissza, a tinilányok pedig teleplakátolták a posztereivel a hálószobájukat. A Vissza a jövőbe után még olyan közismert alkotásokban kapott szerepet, mint a Dupla vagy semmi, A háború áldozatai vagy a Jobb ma egy zsaru, mint holnap kettő. Még a magánélete is parádésan alakult: feleségül vette Tracy Pollan színésznőt, aki a Családi kötelékek című sitcomban is a szerelmét alakította.

Aztán 1989-ben hirtelen rángatózni kezdett az ujja. Kisvártatva megszületett a diagnózis (ha úgy tetszik, az „ítélet”): Parkison-kór. Az ekkor 29 éves Foxszal közölték: legfeljebb 10-20 éve van hátra. A színész most 62 esztendős, és esze ágában sincs feladni élete legreménytelenebb küzdelmét.

Pedig a diagnózisa után megjárta a hadak útját: az alkoholizmusba menekült, de ezzel a házasságát is veszélybe sodorta. Végül legyűrte szenvedélybetegségét, újabb sitcomban vállalt szerepet (Kerge város), 1998-ban pedig a nyilvánosság elé állt megrendítő diagnózisával. Michael J. Fox azóta a Parkinson-kór elleni harc jelképértékű figurájává magasodott. 2000-ben létrehozta a Michael J. Fox Parkinson Alapítványt, mely a betegség gyógymódjának kutatását támogatja.

A sztár azóta is Tracy Pollennel él házasságban, s a párnak négy gyermeke született. Michael J. Fox színészi életműve azonban torzó maradt. A kilencvenes években még folyamatosan dolgozott, olyan élvonalbeli produkciókhoz adva a nevét, mint a Semmi pánik (1994), a Szerelem a Fehér Házban (1995), a Támad a Mars! (1996), vagy a Stuart Little, kisegér (1999) című animációs mozi, melyben a hangját hallhattuk. Az ezredforduló után azonban már egyre kevesebb babér termett számára Hollywoodban, és a tünetei is súlyosbodtak. 2019-ben ugyan felbukkant a Viszlát tegnap című sci-fiben, ez a munkája azonban igazi kuriózumnak számított, hiszen az elmúlt évtizedekben már nem igazán vállalt újabb megbízásokat.

És hogy miként vélekedik a Parkinson-kórról a 62 esztendős Michael J. Fox?

„Egyszerűen csak elfogadtam annak, ami. De nem győzött le. Azt kívánom, bár ez valami hősies dolog volna! Persze azt nem mondom, hogy: ‘Ez az, gyerünk! Csak így tovább! Tovább!’ Utálom. Borzalmas. Egy nagy kalap szar az egész. Reggel nagyon nehéz kikelnem az ágyból, és elkezdenem a napomat. De gyönyörű család vesz körül, az irodámban pedig megannyi díj csillog” – idézte a The Guardian a nyolcvanas évek egyik legnagyobb hollywoodi állócsillagát.

„Nem érdekel a hagiográfia. Soha nem akartam, hogy úgy tekintsenek rám, mint valami szentre vagy mártírra. Az ugyanis unalmas. Rohadtul unalmas” – morfondírozott Michael J. Fox, aki manapság sem engedi, hogy a betegség irányítsa a mindennapjait.

Tavaly egy dokumentumfilm is napvilágot látott, mely a hollywoodi színész 35 éve tartó küzdelemsorozatának kulisszái mögé enged betekintést. A Still: A Michael J. Fox Movie című alkotást Davis Guggenheim rendezte, de maga a főszereplő is kaphatott volna egy produceri kreditet, ő viszont határozottan elzárkózott ettől, ugyanis inkább alanya, nem pedig alkotója akart lenni a filmnek.

Vajon mennyire nehéz Fox számára, hogy mindig önmaga maradjon? „Ez egy kínlódás. Nagyon nehéz. Elegem van abból, hogy magamról beszéljek. Túlságosan jól ismerem már magamat” – mondta.

„És sohasem tudom, mit közvetítek az emberek számára, hiszen amit közvetítek, az nem szükségszerűen egyezik meg azzal, amit érzek” – tette hozzá. Örömmel tölti el, ha figyelemmel követheti azokat, akik épp az ő történetével ismerkednek, de ugyanakkor furcsállja is az élményt. „Igazából nem velem foglalkoznak, hanem azzal a személlyel, akit belém látnak” – véli a színész.

Guggenheim szerint a dokumentumfilm legérdekesebb kérdése, hogy „mi történik, ha egy gyógyíthatatlanul optimista ember szembekerül valamivel, aminek az rendeltetése, hogy legyőzze ezt az optimizmust?” Vajon Foxnak erre is van válasza? „A legutolsó dolog, ami kipereghet az ujjaid közül, az a jövőd. Teljesen mindegy, hol tartasz épp az életben, mit csinálsz, a jövő mindig ott lesz. Aztán egyszer csak már nem lesz ott. Eltűnik, pedig nagyon sokat számított. De számomra ott lesz, egészen a legeslegutolsó jelenetig.”

A hajdani filmsztárt ugyan aggasztja, hogy milyen irányba halad a világ, de ehhez a kérdéshez is csak makacs derűlátással tud közelíteni. „Rendkívül ijesztő mindaz, ami mostanában történik. A gyerekeim fiatal felnőttek. Nyugtalanít, hogy mennyi borzalom vár majd rájuk, ha én már nem leszek. De az egyetlen jó megoldás az optimizmus. Ha már eleve megálmodod magadnak a legrosszabb forgatókönyvet, és az aztán be is következik, akkor kétszer élted meg. Én ezt inkább kihagynám. Én minden egyes napot meg akarok élni” – mutatott rá Michael J. Fox.