Oroszország és Kína nukleáris erőművet építene a Holdra 2036-ig

Oroszország és Kína 2036-ig nukleáris energiabázist telepítene a Holdra, hogy folyamatos árammal lássa el a közös Nemzetközi Holdi Kutatóállomást (ILRS) és annak eszközeit. Ha a megbízható energia rendelkezésre áll, a kutatás, az építkezés és a bányászat már nem távoli vízió, hanem konkrét ütemterv kérdése lesz.

Az elképzelés lényege világos: az ILRS-hez olyan, napszakoktól és környezeti hatásoktól független energiaellátás szükséges, ami éveken át kiszámíthatóan működik. A Roszkoszmosz 2036-os céldátummal számol, a Lavocskin Társaság feladata a leszálló- és telepítőrendszerek megtervezése, míg a Roszatom és a Kurcsatov Intézet a reaktortechnológiát és a nukleáris kutatást biztosítja. A cél nem pusztán műszerek működtetése, hanem egy teljes kutatókomplexum energiaigényének kiszolgálása.

Ezt olvastad már?

Hat év után újracsatlakozik Nagy-Britannia az Erasmus+-hoz

Így állnak a béketárgyalások az ukrán háború kapcsán

A holdi környezet kihívásai: miért kell az atomenergia?

A Holdon a nappal és az éjszaka egyaránt közel két hétig tart, a hőmérséklet-ingadozás szélsőséges, a por pedig a napelemek és a mechanikai rendszerek ellensége. A nukleáris energia ezzel szemben folyamatos és előre tervezhető teljesítményt nyújt, ami elengedhetetlen a nagy energiaigényű berendezések – fúrók, kommunikációs antennák, laborok – biztonságos működéséhez. Nem teljesen új megoldásról van szó: az Apollo-program és a Lunohod-küldetések is radioizotópos energiaforrásokra támaszkodtak, ám most a lépték sokszorosára nő.

A megvalósítás menete és geopolitikai tétje

A telepítés várhatóan moduláris és fokozatos lesz: először érkezik a reaktor és a hőelvezető rendszer, majd az energiaelosztás és a távfelügyelet. A holdi por, a hőingás és az extrém környezet egyszerű, robusztus, minimális beavatkozást igénylő megoldásokat követel. A 2036-os menetrend merész, mégis reális: a tervezés, a földi tesztek, a jogi engedélyezés és a robotizált telepítés együtt ennyi időt igényel.

A holdi energiabázis stratégiai jelentősége jóval túlmutat a technológián. Az ILRS a 2030-as években válhat működőképessé, miközben az Egyesült Államok és partnerei az Artemis-program keretében embereket küldenének vissza a Holdra. Aki előbb teremti meg a megbízható energetikai és logisztikai hátteret, az alakítja a holdi jelenlét feltételeit — egyszerre növelve a befolyást és a tudományos kapacitást.

Biztonság és felelősség: a nukleáris energia árnyoldala

A nukleáris rendszerekhez mindig kockázatok és felelősségi kérdések társulnak. A startra, az üzemeltetésre és a leszerelésre vonatkozó biztonsági protokollok kulcsfontosságúak, a nemzetközi jog — különösen az 1967-es Világűrszerződés — keretei mellett. A társadalmi elfogadottságot az átláthatóság és az ellenőrizhetőség alapozza meg: mely adatok válnak nyilvánossá, miként garantálják a biztonságot, és hogyan kezelik a rendszer sorsát a végélettartam után. A felelősség logikája itt nem pusztán elv, hanem működési feltétel.

A nukleáris energiabázis a Holdon nem sci-fi, hanem az állandó űrbeli jelenlét következő, nagyon is gyakorlati lépése. Ha Oroszország és Kína tartani tudja az ütemet, néhány éven belül létrejöhet az a stabil alap, amelyre kutatás, ipari kísérletek és hosszabb távon erőforrás-hasznosítás épülhet. A kérdés végül kulturális is: képesek vagyunk-e fegyelmezetten, hosszú távon egy világos célért dolgozni?

Forrás: The Independent

Borítókép: Nathan Anderson, Unsplash