Kőkemény kritikával illette a NATO-t az Egyesült Államok

Kovács Patrik Kovács Patrik | 2026.02.02 | Közélet | Olvasási idő: 3 perc
Kőkemény kritikával illette a NATO-t az Egyesült Államok

Marco Rubio amerikai külügyminiszter nemrégiben elmondta: véleménye szerint a NATO jelenlegi problémái részben európai védelmi képességeinek megfogyatkozására vezethetők vissza.

Rubio a washingtoni kongresszus egy Venezueláról tartott bizottsági meghallgatásán kijelentette, hogy a tehetős NATO-szövetségesek – pontosan a katonai szervezet védőernyője által biztosított rugalmasság miatt – költségvetésük jelentős hányadát szociális programokra költötték, és nem védelemre. „Ez a trendvonal talán elkezd változni, és változnia is kell” – vélekedett. Az amerikai külügyminiszter kiemelte: szerinte az Egyesült Államoknak változatlanul haszna van a NATO-ból, ugyanakkor megállapította, hogy az USA nélkül a katonai szövetség nem létezne, és hozzátette: annak érdekében, hogy „a NATO erősebbé váljon, a szövetségeseknek kell erősebbé válniuk”.


Ezt olvastad már?

„Visszatértünk a jó útra” – Dánia szerint rendeződhet a vita az Egyesült Államokkal Grönland jövőjéről

Starmer újra megnyitná a Brexit-vitát – választási fegyverré válhat az EU-kapcsolat


„Az egyik, amit NATO-n belüli szövetségeseinknek elmondunk az az, hogy az Egyesült Államok nem egyedül Európára összpontosít, de vannak védelmi igényei a teljes amerikai kontinenst jelentő nyugati féltekén, valamint az indiai és csendes-óceáni térségben is” – mutatott rá.

Marco Rubio a meghallgatáson az orosz-ukrán békefolyamattal kapcsolatban azt is elárulta, hogy az utolsó vitás pontok között szerepelnek a területi kérdések, valamint hozzátette, hogy „úgy tűnik, legyen szó bármilyen megállapodásról, az Egyesült Államoknak egy <<biztonsági háttértámogatást>> kell vállalnia”.


Borítókép: www.slon.pics, Freepik