Aki az űrben az első, az valószínűleg a Földön is az!

Néhány héttel ezelőtt az amerikai űrkutatási és űrhajózási hivatal a világon először magántőke bevonásával bocsátott fel űrhajót. Azon túl, hogy Elon Musk és a SpaceX ezúttal az űrhajózás történetében írt történelmet, az esemény hatására Oroszország például 30 százalékkal csökkentette a kilövések árát.

A magántőke ugyanis behozta a szektorba a profitábilis szemléletmódot, ezáltal sokkal költséghatékonyabb lett a rakétakilövés. Miközben viszont a legnagyobb milliárdosok mindegyike az űriparba fektet, számos jogi kérdés még mindig megválaszolatlan.

Melyek ma az űripar legaktuálisabb kérdései? Kié egyáltalán az űr és vajon kit illetnek a más égitesten lévő ásványi anyagok és nyersanyagok? Akivel pedig ezekre a kérdésekre keressük a választ: Dr. Sárhegyi István űrjogász, közgazdász és befektető.

Hogyan kell elképzelni Magyarországon egy űrjogász mindennapjait?

A mai napig tisztán emlékszem arra, hogy amikor a nemzetközi jog szigorlatra készültem, felháborodottan felhívtam egy barátomat, hogy minek kell nekünk ilyenekekkel foglalkozni, hogy űrjog, hiszen soha nem fogjuk használni?! Na, hát erre alaposan rácáfolt az élet! Amióta pedig az Európai Űrügynökség ösztöndíjával elvégeztem az International Space University Space Studies programját, azt is tudom, hogy ez ma az egyik legizgalmasabb terület és nem csak üzleti szempontból! Magyarországon összesen három űrjogászról tudok, az egyikük tanított is engem az egyetemen, egy valaki a magánszférában dolgozik, nekem pedig az most a fő feladatom, hogy minél szélesebb körben megismertessem a szektor lehetőségeit a döntéshozókkal, a vállalkozókkal és a társadalommal. Így különösen jól jön, hogy a jogi egyetem mellett a közgazdaságtudományi egyetemet is elvégeztem, jogász-közgazdászként sokkal teljesebb képet kaptam a szektorról.

Kép: Csiki Vivien / Igényesférfi.hu

Melyek ma az űrjog legaktuálisabb kérdései?

Ebből a szempontból egy nagyon érdekes korban élünk, mert nemzetközi szinten azt látjuk, hogy a legnagyobb milliárdosok között alig akad olyan, aki ne fektetne az űrbe, ezáltal pedig űrversenyt indukáltak. Elon Musk és a SpaceX, Jeff Bezos és a Blue Origin, Richard Branson és a Virgin Galactic – hogy csak a legnagyobb példákat említsem. Elon Musk és a NASA néhány héttel ezelőtt pedig történelmet írt azzal, hogy magáncég küldött embert a nemzetközi űrállomásra. Ezzel Amerika nem csak visszaszerezte ezt a képességét – hiszen 2011 óta az oroszokkal küldték fel az űrhajósaikat -, de azzal, hogy bejött a szektorba a magántőke és a profitábilis szemléletmód, sokkal költséghatékonyabb lett a rakétakilövés. Oroszország például néhány nap különbséggel 30 százalékkal csökkentette egy kilövés árát.

Kialakult tehát egy nagyon izgalmas űrverseny és azt látjuk, hogy a XXI. századot tulajdonképpen az űrben írják. Nem véletlen, hogy 2024-ig az Artemis program keretében Amerika el akar jutni odáig, hogy a Holdat kolonizálva nyersanyagot termeljen ki. Itt pedig számos űrjogi kérdés felmerül. A legegyszerűbb például, hogy kié az űr és kit illetnek a más égitesten lévő ásványi anyagok és nyersanyagok.

A nemzetközi szerződéseket, egyezményeket a 60-as, 70-es években szövegezték. A világűr egyezmény például 1967-es, akkor senki nem gondolkodott azon, hogy mi történik, ha egy magáncég elkezd nyersanyagot bányászni a Holdon, ezért rengeteg a jogi kiskapu. A világűr egyezmény kimondja, hogy egy nemzet sem sajátíthatja ki a Holdat, sem pedig az égitesteket, ami jogilag rendben van, de erre Elon Musk azt mondja, hogy én nem vagyok egy nemzet. A Hold egyezményt pedig egészen egyszerűen el sem fogadták. Arról nem is beszélve, hogy néhány évvel ezelőtt az Egyesült Államok és Luxemburg is hozott egy olyan törvényt, miszerint aki amit az űrben bányászik, hazahozhatja és értékesítheti. Megint felmerül egy űrjogi vita, ahol szemben áll a nemzetközi és a nemzeti szintű törvényhozás.

A jogi kérdések mögött pedig komoly politikai, pénzügyi érdekek állnak.

Így van! A kutatók – és a persze a rajtvonalnál sorakozó magánvállalatok – régóta tisztában vannak vele, hogy kísérő égitestünk ugyan élettelen, de egyáltalán nem érdektelen! A felszínét a holdpornak is nevezett regolit borítja, amiből víz és oxigén vonható ki. Pontosan az a két anyag, amelyek nélkülözhetetlenek az ember holdi jelenlétéhez. Az égitest déli pólusa közelében fellelhető nagy tömegű jeget pedig kémiai eljárással oxigénre és hidrogénre lehet bontani – mindkettő kiválóan használható az űrhajók meghajtásához. Olyannyira, hogy a NASA jelenlegi elképzelései szerint a jövőben rakéták csak a Hold eléréséhez szükséges üzemanyagot vinnék magukkal a Földről, a Marsot már a kísérő égitesten előállított, helyben felvett hajtóanyaggal érnék el. De a regoliton és jégkészleteken túl a Hold több ritkaföldfémnek nevezett elemet is rejt, melyek nélkülözhetetlenek az elektronikai iparban, például mobiltelefonok vagy elektromos autók gyártásánál. Ritkaföldfémeket a Földön jelenleg leginkább Kínában bányásznak, ez az ország tartja kezében a világtermelés 96-97 százalékát – ezzel együtt az elektronikai ipar döntő többségét is.

Kép: Csiki Vivien / Igényesférfi.hu

Azoknak a nemzeteknek, államoknak, magánembereknek véges a száma, akik minderre képesek. Hogy jön a képbe a többi ország és Magyarországnak milyen jövőbeli tervei vannak?

Az űrszektort jelenleg egy felfokozott nemzetközi helyzet jellemzi. A nagy milliárdosok által alapított Tier 1-es prime cégek mellett abszolút ott vannak a beszállító cégek és egyre több startup, nagyvállalat, KKV száll be az űrversenybe, egészen egyszerűen azért, mert azt látják, hogy pezseg. Attól nem kell félni, hogy kevesen lesznek – egyre gyorsabban és egyre több szereplő lesz, az viszont nem mindegy, hogy ki lesz az első. Ezért is fontos Amerikának, hogy elsőként jusson vissza a Holdra 2024-ig – ez pedig természetesen sem az oroszoknak, sem a kínaiaknak nem tetszik.

Joggal merül fel a kérdés, hogy a kisebb államoknak milyen szerep jut ebben a versenyben. Úgy kell elképzelni, hogy 2030-ra konkrét kolonizációról, nyersanyag bányászatról tudunk majd beszélni. 2030-ban össze fognak ülni a világ nagy nemzetei, űrhatalmai és meg fogják beszélni, hogy akkor mi kié legyen. Ennél a tárgyalóasztalnál fog eldőlni, hogy ki mit csinálhat az űrben és kvázi egy új gyarmatosítás során felosztják majd a világűrt. Nagyon nem mindegy, hogy Magyarország ott ül-e majd ezen a tárgyaláson, ugyanis aki lemarad, kimarad. Nem lesz második kör! Ide pedig csak azokat hívják meg, akiknek van valamilyen űrképessége. Ehhez pedig már 2020-ban el kell kezdeni gondolkodni, az űr ugyanis hosszú távú befektetés. Magyarországnak abszolút van helye ennél az asztalnál, számos nagy projektnek már most is a beszállítói vagyunk, csak sokkal jobban kell stratégiába önteni a működést.

Egy magyar vállalkozó hogyan tud kapcsolódni ehhez a történethez?

A fő meglátásom az, hogy ha valamikor, akkor most lehet jól beszállni a magyar űriparba. Készül a nemzeti űrstratégia, hogy összefogja a mi szempontunkból releváns szegmenseket – földmegfigyelés, kommunikáció, űrhajós – azt látom, hogy egyre több a lehetőség. Magyarország tagja az Európai Űrügynökségnek, így a GEO-return elszámolási rendszernek köszönhetően a befizetett tagdíjainkat magyar vállalkozások pályázhatják majd vissza. Ez egy ötéves folyamat, amelynek jelenleg az elején járunk.

Egy vállalkozás alapvetően kétféle módon tud becsatlakozni az űriparba: vagy rendelkezésére áll jelentős know-how és hosszú évek munkájával, évtizedes tapasztalatokkal az űripar core tevékénységébe száll be, ahol mérnöki upstream feladatokat látnak el vagy megnézi, hogy milyen downstream lehetőségek vannak. Az adatfeldolgozás, big data és a mesterséges intelligencia alapú megoldások pedig a startupok előtt is megnyitják a lehetőséget a gyors csatlakozáshoz. A műholdak például rengeteg adatot szolgáltatnak, ez viszont még nem információ. Nemzetközi szinten is megoldandó kérdés, hogy a rengeteg műholdas adatból hogyan lesz információ.

Kép: Csiki Vivien / Igényesférfi.hu

Ha egy kicsit visszamegyünk az időben – mi volt számodra a leginspirálóbb momentum a tanulmányaid során?

A nemzetközi űregyetemen nagyon sok országból ismertem meg a mérnökök, az orvosok, a kémikusok gondolkodását, amire a jogi, közgazdasági tanulmányok során nem volt lehetőség. A Space University több mint 30 éve működik – anno a MIT-n alapították, jelenleg Strasbourgban van a központja, de a kurzusokat minden évben más országban rendezik meg -, és a világ minden tájáról érkeznek ide diákok. Az én esetem azért volt különleges, mert kevés jogász vagy közgazdász jelentkezik, ráadásul még kevesebben vannak, akik Közép-Kelet Európából érkeznek.

Az egyik legizgalmasabb dolog a projektmunka volt. A mi csapatunk azon dolgozott, hogyan győzzük meg a befektetőket, döntéshozókat vagy akárcsak a társadalmat arról, hogy miért fontos az űr és mit lehet tenni annak érdekében, hogy az olyan – az űriparban – fejlődő országok is fektessenek a szegmensbe, mint például Magyarország. Úgy jöttem innen haza, hogy ezt nekem meg kell csinálni!

A második, ami az I-re végérvényesen feltette a pontot az volt, hogy lehetőséget kaptam, hogy ezt a projektet az IAC-n (International Astronautical Congress, a legnagyobb űr esemény minden évben – a szerk.) prezentáljam. 2017-ben az ausztrál Adelaide adott otthont a rendezvénynek, amelynek csúcspontja Elon Musk színpadra lépése volt. Képzelj el egy Beatles koncertet, ahol a tini lányok verekednek a minél jobb helyekért! Itt is hasonló volt a helyzet, csak mérnök tini fiúk akartak hozzá minél közelebb kerülni. Aztán kiállt a színpadra egy alapvetően introvertált, kicsit dadogva beszélő ember és elkezdett arról beszélni, hogyan kolonizáljuk majd a Marsot. Itt mutatta be egyébként a Falcon Heavy űrhajót, illetve a Starship rakétarendszert is, amellyel az a célja, hogy a valaha készült legnagyobb űrhajóval képes legyen 100 embert a Holdra, majd onnan a Marsra vinni. Teljesen beszippantott ez a világ!

Kép: Csiki Vivien / Igényesférfi.hu

Abban láttál esetleg különbséget, hogy a különböző országokból érkező diákok hogyan állnak az űr kérdéséhez?

Abszolút voltak különbségek, hiszen teljesen máshogy áll ehhez a szektorhoz egy amerikai fiatal, aki már mindent (is) látott, illetve egy olyan valaki, aki Afrikából érkezett és a nemzeti programjuk legfőbb célkitűzése, hogy elkészítsék az első kicsi műholdjukat. Vannak különbségek a hozzáállásban, de abban mindenki egyetért, hogy az űr nélkül ma nem működne semmi. Azt gondolom, hogy ez volt talán az egyetem legfontosabb üzenete. Amikor bekapcsolod a televíziót, műholdas adást nézel. Amikor használod az internetet, simán lehet, hogy műholdas rendszert használsz. Mobiltelefon, alufólia, napszemüveg, a tűzoltók ruhája, az olyan egészségügyi eszközök, mint például a CT vagy MR, az izomsorvadás és a csontritkulás elleni gyógyszerek – ezek mind-mind olyan eszközök, amelyek az űriparra épülnek és ma már hozzátartoznak a mindennapokhoz.

Ezért is fontos látni, hogy ha egy állam, egy befektető az űrbe fektet, azzal az infokommunikációba, az egészségügybe és az oktatásba is fektet. Véleményem szerint az űripar a XXI. században nem jelenthet alternatívát. Sok spin-off technológia például az egészségügyben érvényesül, egy magyar űrhajós pedig olyan űrélettani kutatásokat végezhet, amit nem lehet máshogy pótolni. Nekünk nyilván nem a NASA-t kell felépíteni, de érdemes egy lépést hátra lépve az egész képet nézni. Ráadásul már minimális befektetéssel is hatalmas eredményeket lehet elérni a szektorban.

Magyarország számára mi lehet a következő lépés?

Ami egyértelmű, hogy meg kell teremteni a megfelelő infrastruktúrát, egy centralizált rendszert, ami segíti az oktatást, a pályázást és a vállalkozásokat, akik nyitottak az űripar irányába. Lengyelország, Románia, Ausztria, Csehország például abszolút vezető országoknak számítanak a szektorban, mindenhol van egy központi űrügynökség. Célkitűzés, hogy legyen egy magyar űrhajós, aki nemcsak inspirálja a fiatalokat a természettudományok irányába, de lehetősége van bekerülni egy olyan űrlaborba, ahova csak páran jutnak el a világból, ezek a kutatások, illetve a kutatások eredményei pedig számos területen jelenthetnek jelentős előrelépést. Az ipar szempontjából pedig a műholdak jelentik a következő lépést. Van potenciálunk és képességünk is, ezért kell minél előbb megteremteni a megfelelő infrastruktúrát.

Egyúttal pedig tennék még egy plusz motivációt a történetbe – ez egy dual use szektor, ami azt jelenti, hogy nemcsak civil szféráról beszélünk, hanem katonai aspektusról is. A NATO néhány hónappal ezelőtt műveleti területté nyilvánította az űrt. Amerika megalapította a Space Force hadtestet, Franciaország ennek mintájára létrehozott egy külön divíziót az Air Force-on belül. Egyre több ország kezdi katonai szinten is komolyan venni az űrt és nemcsak azért, mert a műholdak esszenciális információ források, hanem mert az egyes nemzetek szuverén módon szeretnének ezekhez az adatokhoz hozzájutni. Nem véletlen, hogy van európai navigációs rendszer, van kínai navigációs rendszer is, hiszen senki nem szeretne egyetlen országnak kiszolgáltatva lenni.

Ezek az adatok például rendkívül értékesek olyan krízishelyzetben is, mint amit a koronavírus-járvány jelentett. A járvány megfékezésére irányuló döntéseket sokszor a rendelkezésre álló műholdas információ alapján hozták meg és ugyanígy a földmegfigyelés segítségével követték nyomon, hogy az emberek mennyire tartják be az intézkedéseket.

Ha egy döntéshozónak nincs saját információja, akkor meg kell vennie azt nagyon drágán, így a történet már nem csak szuverenitás kérdése, de jelentős pénzügyi döntés is.

Kép: Csiki Vivien / Igényesférfi.hu

Mondanál néhány konkrét példát az űriparba való belépési lehetőségekre?

Ha valaki gyorsan szeretne beszállni, akkor véleményem szerint a downstream irányába érdemes gondolkodni, mint amilyen például az adatfeldolgozás. Hogy egy egészen konkrét példát említsek, Magyarország például jellemzően agrár ország, a precíziós mezőgazdaság pedig használja a műholdas felvételeket. Ha valaki pontosan szeretné látni, hogyan nő a gabona, a repce, akkor vagy kimegy a földekre és megnézi, vagy bekér olyan – adott esetben elemzett – felvételeket, amelyek megkönnyítik a munkát, a döntéshozást. Jelenleg viszont alig van olyan cég, aki ilyen típusú adatokkal, információval tud szolgálni. Egy másik példa a mesterséges intelligencia és a big data területéhez kapcsolódva a katonai adatfeldolgozás – itt a képeket még mindig emberek elemzik. A new space tehát abszolút nyitva áll azok előtt a vállalkozók, cégek előtt is, akik nem a klasszikus mérnöki, beszállítói irányból közelítenék meg az űripart.