Szakértők szerint az infláció mélyen beépült a világgazdaságba

tőzsde - pénzügyek - 2020

David Solomon, a Goldman Sachs vezérigazgatója úgy véli, az infláció olyan mélyen beépült a világgazdaságba, hogy nem világos, hogy a helyzet javulni fog-e az év folyamán – írja a CNBC.

„Azt látjuk, hogy az infláció mélyen beépült a gazdaságba, és ebben az időszakban az a szokatlan, hogy a keresletet és a kínálatot is külső események befolyásolják, nevezetesen a pandémia és az ukrajnai háború” – mondta Solomon a második negyedévi eredmények tükrében.

“Tudjuk, hogy az infláció több évtizedes csúcson van, de vajon meddig marad fenn?”

– tette fel a kérdést Solomon, aki 2018 óta vezeti a Wall Street vezető vállalatát hozzátéve, hogy míg a globális vállalatok vezérigazgatóinak többsége tartós inflációt lát az ellátási láncokban, addig a közgazdászok szerint az infláció enyhülhet az év második felében.

Solomon emlékeztetett arra, hogy ahogy a központi bankok világszerte továbbra is szigorítják a pénzügyi feltételeket az infláció leküzdése érdekében, a már amúgy is ingadozó piacok az eszközosztályok között továbbra is hullámzóak maradnak. A legfőbb aggodalomra pedig az ad okot, hogy az infláció elleni küzdelem mind a „vállalati bizalomra, mind a fogyasztói aktivitásra” hatással lesz – figyelmeztet a szakértő, aki maga is óvatosságra törekszik a vállalatnál.

A bizonytalanság miatt a Goldman Sachs is nagy körültekintéssel kezeli a költségvetési terveit és lassították a felvételi folyamatokat is a cégnél.

„Arra számítok, hogy nagyobb lesz a volatilitás és a bizonytalanság, és a jelenlegi környezet fényében minden erőforrásunkat óvatosan fogjuk kezelni” – zárta a gondolatot Solomon.

Hirdetés

Hirdetés

Tetszett? Oszd meg másokkal is!

Share on facebook
Share on linkedin
Share on whatsapp
Share on email
Share on print