Meddig maradhat az árrésstop Magyarországon?
A Pénzügyminisztérium nemrég közölte: egyelőre nincs napirenden az árrésstop kivezetése, noha az Országos Kereskedelmi Szövetség az ágazat veszteségei miatt a korlátozás mielőbbi megszüntetését szorgalmazza.
Az előző kormány még 2025 márciusában vezette be az árrésstopot, az intézkedés eredetileg két hónapra szólt, ám később több ízben is meghosszabbították, valamint újabb és újabb termékekre terjesztették ki. Jelenleg 43 élelmiszerre és 30 drogériai termékkategóriára vonatkozik. Az Országos Kereskedelmi Szövetség (OKSZ) a közelmúltban kifejtette: véleményük szerint a korlátozást a következő hetek során, de legkésőbb augusztus végéig el kellene törölni. A szervezet úgy érvel, hogy az intézkedés az elmúlt időszakban több százmilliárd forintos veszteséget okozott az ágazatnak, ami a hazai és a nemzetközi üzletláncok gazdálkodására egyaránt negatív hatást gyakorol – tudósított az RTL Híradó. Kozák Tamás, az OKSZ elnöke hangsúlyozta: a szabályozás a kisebb üzletek mindennapjait is megnehezítette: noha ők mentesültek az árrésstop alól, a tapasztalatok azt mutatják, hogy a korlátozás a multinacionális láncok irányába terelte a fogyasztókat.
Ezt olvastad már?
Kereskedelmi háború 2.0: Trump 100%-os vámmal fenyegeti Európát a tech-adók miatt
A nyersolaj ára visszatért az iráni konfliktus előtti szintre
Varga Mihály, az MNB elnöke az alapkamat június 23-i csökkentése után azt mondta, „eljött a lehetőség, mellyel az ország búcsút inthet az árrésstopoknak, mivel a lépés nem veszélyeztetné az árstabilitást.”
A jegybank úgy számol, hogy az árnövekedés üteme 2026 hátralévő hónapjaiban és 2027-ben is alulmúlja a 3 százalékos inflációs célt. Az MNB az erősödő forintra, valamint a mérséklődő energia- és élelmiszerárakra hivatkozva három hónap alatt 3,8 százalékról 1,8 százalékra javította a 2026-ra vonatkozó inflációs előrejelzését.
A GKI Gazdaságkutató elemzői szerint az árrésstop gyors kivezetése idén 0,7, 2027-ben pedig 0,5 százalékponttal növelné a mutatót, vagyis az éves infláció a jegybanki alapokkal számolva is csak 2,5 százalék körüli lenne.
Az MNB szakemberei ennél egyértelműen derűlátóbbak: a néhány nappal ezelőtti Inflációs jelentésben amellett érveltek, hogy a kiskereskedelmi szektor javarészt sikeresen igazodott a hatósági intézkedésekhez, a kereskedelmi láncok árrése nem csökkent, így az árrésstop eltörlésének árszintre gyakorolt hatása harmada-negyede lenne annak, amekkora ármérséklődést a bevezetéskor tapasztalhattunk.
Magyar Péter miniszterelnök a múlt csütörtöki kormányszóvivői sajtótájékoztatón azt mondta, az árrésstop megszüntetését érdemes megfontolni, mivel a jelenleg meredeken csökkenő, a jegybanki célok alatti inflációs pálya fenntartása közös érdek. A Pénzügyminisztérium hivatalos válaszában ugyanakkor egyértelművé tette: az intézkedést egyelőre nem tűzték napirendre.
Forrás: RTL Híradó
Borítókép: Unsplash+








