Amit a technológia elvesz tőlünk - Így szerezzük vissza autonómiánkat

Az élet nem minden momentuma mérhető és számszerűsíthető, nem konvertálható kézzel fogható adatokká. Mégis egyre inkább arra törekszünk, hogy mindent adatokra bontsunk, elemezzünk és optimalizáljunk – mintha az élet is szoftver lenne, amely sikeressége a beállításokon és az időközönkénti frissítéseken múlik. Ma már nemcsak a munkánkat, hanem az ítéletalkotás jogát is kiszervezzük. Úgy gondoljuk, hogy az algoritmus előnyösebb döntéseket hoz helyettünk, hiszen képes az összes lehetséges végkimenetel elemzésére. 

Az algoritmus választja a zenét, amit lazításként hallgatunk, a következő randipartnert, akinek esélyt adunk, a legideálisabb útvonalat, amin keresztül a lehető leghatékonyabban érünk célba. A MI diagnosztizálja a betegségeinket, változtatásokat javasol a párkapcsolatunkban és tippeket ad a mentális egészségünk megőrzéséhez. A kérdés nem az, hogy ezek a javaslatok működnek-e, hanem az, hogy hol vagyunk mi benne? Hol marad a döntés szabadsága?

Ezt olvastad már?

Ez az oka, hogy az AI virágkorában a cégvezérek is rohamosan megfiatalodnak

AI-szemét árasztja el a közösségi médiát – az embereknek pedig már most elegük van belőle

Az élet nem számszerűsíthető

A korábbiakban már sokat foglalkoztunk a mesterséges intelligenciával, elemeztük, hogy hogyan támogatja munkánkat és hétköznapjainkat. Ám ez a bejegyzés nem az AI-ról szól, hanem arról, hogy mit veszíthetünk akkor, ha gondolkodás nélkül elfogadjuk mindazt, amit kínál. A Szilícium-völgy – a folyamatos fejlődés és innováció otthona – a mérhetőség logikájára épít. Amit nem lehet számszerűsíteni, az nem hordozhatja magában a siker lehetőségét. Amit nem lehet a kinyert adatok alapján felgyorsítani és leegyszerűsíteni, az nem eléggé hatékony, pedig a kor narratívájában a gyorsaság, az eredményesség és a siker kéz a kézben járnak. 

Csakhogy sok esetben megfeledkezünk arról, hogy az emberi élet legfontosabb összetevői, mint a kapcsolódás, a jelenlét, az intimitás, valamint a belső fejlődés nem számszerűsíthető. Nem azért szeretünk, hogy hasznunk származzon belőle, és nem azért beszélgetünk másokkal, mert ezáltal produktívabbá válunk. Amint minden tevékenységet kizárólag a belőle származó haszon mentén értelmezünk, elveszítjük a folyamat valódi értékét.

Az emberi kapcsolatok ára

A probléma nem önmagában a technológia, hanem az a gondolkodásmód, hogy az emberi kapcsolatok nehézkesek, kockázatosak, és sokszor kényelmetlenek, és ezért érdemes azokat minimálisra csökkenteni vagy teljesen kiváltani. Digitális rendelők, érintőképernyős kasszák, automatizált ügyintézés: mind csökkenti az apró, hétköznapi találkozásokat, amelyek által fejlődnek a szociális készségeink, amelyek elősegítik az emberi kapcsolódást és az empátia mindennapi gyakorlatát. A közösségi együttélés nem az online térben kezdődik, hanem a boltban, a kávézóban, az utcán – ott, ahol meg kell újra tanulni idegenekkel együtt létezni.

Hogyan éljünk együtt a mesterséges intelligenciával?

A mesterséges intelligencia ígérete ma már nem egy felfedeznivaló újdonság, ami számtalan területen megkönnyítheti az életünket, hanem szépen lassan helyettünk él – gondolkodik, fogalmaz, reagál, vigasztal. Csakhogy ha mindezt átadjuk, akkor nemcsak terhektől szabadulunk meg, hanem azoktól a képességektől is, amelyek emberré tesznek bennünket.

A megoldás nem az, hogy teljes mértékben kivonjuk az életünkből az AI alapú eszközöket, hanem sokkal inkább az, hogy visszaköveteljük azokat a tereket és helyzeteket, ahol jelen lehetünk, testben, figyelemben, kockázatban. Nem kell minden nehézséget hibának tekinteni. Van, amit érdemes végigcsinálni. A technológia sok mindent adhat, de amit elvesz, azt csak mi adhatjuk vissza magunknak: az időt, a kapcsolatokat, a tapasztalatot. Az élet nem optimalizálandó rendszer, hanem megélendő folyamat, amit nem lehet kiszervezni.

Forrás: The Guardian

Borítókép: svetlanasokolova, Freepik