Szőnyi Ferenc az egyetlen a világon, aki kétszer is teljesítette a brutális versenyt!

Szőnyi Ferenc

Szőnyi Ferenc második helyen ért célba a Mexikóban megrendezett ultratriatlon-Világkupán. Ezzel pedig jelenleg ő az egyedüli ember a világon, aki kétszer teljesítette a brutális távot.

Szőnyi Ferenc triatlonista, hosszútávfutó, hossztávkerékpározó, vasember, aki komolyabban csak a 40-es éveihez közeledve kezdett el sportolni, azóta viszont meg sem áll és a legkeményebb versenyeket és megmérettetéseket teljesíti. Saját bevallása szerint azokon a versenyken szeret indulni, ahol az indulóknak csak egy része tudja befelyezni a küzdelmet.

Szőnyi Ferenc a mindössze tizennégy induló közül második helyen ért célba a Mexikóban megrendezett ultratriatlon-Világkupán. A komáromi születésű Vasember október 5-én vágott neki az emberfeletti teljesítményt követelő hússzoros triatlontávnak, amely 76 kilométer úszásból, 3600 kilométer kerékpározásból és 844 kilométer futásból áll – mindezt most 1500 méterrel a tengerszint felett kellett véghez vinni.

A Racemachine becenevű komáromi sportoló, 523 órán belüli idővel, végül a második lett, 9 évvel azután, hogy ezt a versenyt – szintén Mexikóban – megnyerte.

Mi kell ahhoz, hogy az ember elérje legnagyobb céljait? Három szóban össze lehet foglalni: fegyelem, szorgalom, motiváció. Képes vagyok rá, megtehetem és meg is teszem – vallja Szőnyi Ferenc, a kitartás bajnoka, aki őszintén mesélt az emberfeletti küzdelemről:

Hirdetés

Hirdetés

Tetszett? Oszd meg másokkal is!

Iratkozz fel hírlevelünkre és értesülj elsőként az újdonságokról!