Miles Davis családja a hazai Tipton designer szemüvegmárkával kollaborál

Tipton - Miles Davis - szemüvegkeret

Miles Davis a jazz egyik kulcsfontosságú, újító alakjaként ismert, emellett igazi stílusikon volt. A Tipton most összefogott a legenda örököseivel, hogy újraalkossa hamisítatlan stílusát.

61 stúdióalbumával Miles Davis négy évtized alatt 32 Grammy-jelölést kapott, amelyből nyolcat díjra is váltott, 2006-ban pedig bekerült a Rock & Roll Hall of Fame illusztris társaságába. Munkássága továbbra is inspirációként szolgál világszerte, nem csak a zene, de a divat terén is.

A Tipton a Newport szemüvegkeretével mutatja meg, ki is volt Miles Davis

„Zenéjét persze mindenki ismeri, de amikor megismertem, pont annyit festett, mint amennyit zenélt, a ruhatáráról nem is beszélve” – kezdi a róla való emlékezést Marcus Miller, Miles Davis együttesének basszusgitárosa, zeneszerzője és producere. „Minden ugyanazt a szerepet töltötte be nála: a kinyilatkoztatása volt annak, hogy ki ő és hogyan szeretné magát prezentálni. Tudta, hogy az emberek figyelnek rá, a ruházat pedig akkoriban nagyon fontos volt. Főként a ’40-es és ’50-es évekről beszélek, mert ebben az időszakban a fekete előadóművészek azért harcoltak, hogy ne csupán a szórakoztatóipar tagjaiként ismerjék el őket” – teszi hozzá.

A Tipton az első és egyetlen szemüvegmárka, amely a Miles Davis által 1958-ban viselt modellt újragondolhatta. Miles Davis örököseivel együttműködve alkották meg a keretet, amely folytatja a legenda stílusos kifejezésmódjának hagyományát. Ez messze túlmutat a muzikalitásán: a stílus és tartalom bonyolult egyensúlyának ékes példája, örökösei pedig a Tipton szakértelmét választották, hogy olyan napszemüvegeket készítsenek, amelyek méltók a zenész utánozhatatlan stílusához.

Miles Davis - Tipton szemüvegkeret

Honnan ered Miles Davis divat iránti vonzalma?

Miles Davis divat iránti szeretete még fiatalkorában kezdődött, a szüleitől is ezt látta, akik az Illinois államban található Alton városában nevelték fel, felső-középosztálybeli családban. A zenész édesanyjának tulajdonítja korai divat iránti érdeklődését, emlékirataiban úgy emlékszik vissza rá, hogy elbűvölő nő volt, nerc kabátjai voltak és gyémántjai, imádta a kalapokat, mindig a legjobb ruhákat viselte. Miles Davis nemcsak a vonásait, de a ruhák iránti rajongását és stílusérzékét is édesanyjától örökölte.

A Milestones és Davis hosszantartó hatása a divatra

Az 1958-as Milestones megjelenésével Miles Davis egy olyan úton indult el, amellyel örökre megváltoztatta a mainstream zenei színteret, a kor több ismert zenészét (mint például Chet Bake vagy a nemrégiben elhunyt Charlie Watts) is arra ösztönözte, hogy emelkedettebbé tegyék színpadi tailor made megjelenésüket. Feltörekvő fekete előadóművészként a zene és a divat összeolvadása elengedhetetlen volt a sikerhez vezető úton. Miles Davis stílus iránti elköteleződése ikonikus szerzeményeitől a ruhásszekrényéig a zenei elit élvonalába helyezte őt.

A Tipton Newport kerete tisztelgés Miles Davis előtt

„Amikor Miles Davis családja megkeresett minket az ötlettel, szinte el se akartuk hinni” – meséli Zack Tipton, a Tipton alapítója a munka folyamatáról. „A Tipton Vinylize szemüvegkeretek alapanyaga ugyanis újrahasznosított bakelitlemez, nem véletlen, hogy mindig is jó kapcsolatot ápoltunk a zenészekkel. Számtalan nemzetközi sztár viseli a mi szemüvegünket, mint például Robbie Williams, Elton John vagy éppen Shawn Mendes. Miles Davis egy olyan ikon a divat szempontjából is, akinek stílusát általunk újraértelmezni csak kellő tisztelet mellett lehet. Miles 1958-ban viselte azt a keretet, ami minket megihletett. A Newport épp úgy, ahogy a Tipton keretek általában, limitált szériás, mindössze 200 darabot gyártunk belőle” – árulta el Zack Tipton.

Hirdetés

Hirdetés

Tetszett? Oszd meg másokkal is!

Iratkozz fel hírlevelünkre és értesülj elsőként az újdonságokról!