Varga Barnabás a 3. a mesterhármast szerzők világranglistáján

Igényesférfi.hu Igényesférfi.hu | 2024.01.08 | Sport | Olvasási idő: 2 perc
Varga Barnabás a 3. a mesterhármast szerzők világranglistáján

Varga Barnabásé a harmadik hely azon a világranglistán, amelyet a 2023-ban a legtöbb mesterhármast szerzett futballistákról készített és tett közzé az IFFHS.

A labdarúgás történetével és statisztikáival foglalkozó nemzetközi szervezet rangsorában a magyar válogatott csatára a képzeletbeli dobogó alsó fokát azzal a négy triplával foglalja el, amelyeket paksi, majd ferencvárosi színekben produkált bajnoki mérkőzéseken, illetve nemzetközi kupameccsen.

Ami az utóbbit illeti, Varga – már az FTC játékosaként – a máltai Hamrun Spartans kapuját vette be háromszor is az augusztus 10-i, idegenbeli Konferencia-liga-selejtezős találkozón. A három NB I-es triplázása egyikét pedig éppen volt csapata ellen valósította meg augusztus 27-én, amikor is a Ferencváros 6-1-re verte a Paksot.

A bajnokikon, valamint a hazai és nemzetközi kupamérkőzéseken, továbbá válogatott fellépések alkalmával elért mesterhármasok alapján készült, az adott ország pontvadászatának erősségét is figyelembe vevő lista éllovasa a belga Gent nigériai csatára, Gift Orban, aki öt triplázást bemutatva – egyszer négy találatig jutva – jeleskedett 2023-ban, a második helyen pedig a gaboni válogatott Denis Bouanga végzett, aki az amerikai MLS-ben szereplő Los Angeles futballistájaként jegyzett tavaly négy mesterhármast.

(MTI)

Iratkozz fel hírlevelünkre és értesülj elsőként az újdonságokról!