Sztárfocisták, akik meghökkentő karrierváltással dobbantottak a futball világából

futball - karrierváltás

A labdarúgással meg lehet alapozni egy egész életet, a sportágra jellemző magas fizetések ellenére azonban sokan dolgozni kényszerülnek karrierjük vége után.

Összeállításunkban korábbi ismert focistákról írunk, akik érdekes szakmát választottak a labdarúgást követően.

Philippe Albert, a zöldséges

Az 54 éves, 41-szeres belga válogatott védő a kilencvenes években volt a csúcson, amikor az Anderlecht valamint az angol Newcastle United színeiben játszott. 2000-ben vonult vissza, s hiába volt megtakarítása, úgy érezte nem az az otthonülő típus, így belefogott egy vállalkozásba. Belgiumban zöldség és gyümölcs-termesztéssel és -árusítással foglalkozik. „Normális életet akartam magamnak. Nem szeretek a focista karrieremről beszélni, hisz az már rég elmúlt. A jövő sokkal fontosabb, boldog vagyok, hogy a sport után is sikeres tudtam lenni” – jelentette ki büszkén Albert egy interjúban.

Arjan de Zeeuw, nyomozó

Az 51 éves egykori holland védő a ’90-es évek közepén és a 2000-es évek elején Angliában légióskodott, többek között a Wiganben és a Portsmouthban. De Zeeuw 2009-es visszavonulása után doktornak készült, de túl nehéznek találta a tananyagot, ezért inkább rendőrnyomozó lett… „Mielőtt labdarúgó lettem rendcsináló volt a becenevem – mesélte pályaválasztásáról De Zeeuw, akit volt már, hogy felismertek kihallgatás során – Egyszer egy rablót hallgattam ki, aki azt mondta: „ismerlek, te focista voltál Angliában”. A kihallgatás így a labdarúgásra terelődött, de végül persze a munkámat is elvégeztem.”

Taribo West, pap

A 47 éves, 42-szeres válogatott nigériai ex-labdarúgó már a pályán is kitűnt kőkemény szereléseivel, valamint extravagáns frizuráival. Kevesen gondolhatták a zöld, valamint piros és kék fonatait látva, hogy egyszer az Úr szolgálatába áll. Márpedig az olasz Inter és AC Milan egykori bekkje 2007-es visszavonulása óta lelkipásztorként dolgozik. Lagosban 2014-ben hozta létre saját egyházát, amely menedéket nyújt minden nemzet eltévedt keresztényének.

Tim Wiese, pankrátor

A 39 éves, hatszoros válogatott német kapus 2014-ben játszotta utolsó profi meccsét, vagyis poszttársaihoz képest viszonylag gyorsan befejezte a focit, s váltott sportágat. Pankrátor lett. A 193 centiméter magas egykori hálóőr azóta számos World Wrestling Entertainment által szervezett eseményen ringbe lépett. A pankrációban használt művészneve: a Masina. Utóbbi időben ritkán kapott lehetőséget, egy időben az amatőr focihoz is visszatért a hetedik ligában.

Nigel de Jong, autókereskedő

A 37 éves, 81-szeres holland válogatott, világbajnoki ezüstérmes középpályás két éve mondott búcsút a profi sportnak. A luxust azonban nem tudta feladni az angol Manchester City és az olasz AC Milan egykori középpályása, új munkája során ugyanis felső kategóriás autócsodákat értékesít. Európában és a Közel-Keleten vannak a legfőbb kuncsaftjai De Jongnak, aki többek között Lamborghiniket, Maseratikat és Ferrarikat ad el.

Vinnie Jones, színész

Az 56 éves, korábbi 9-szeres válogatott walesi középpályás, egykoron az angol Premier League legdurvább játékosának számított. Nem csoda, hogy felfigyelt rá Hollywood, s a filmek hazájában is az akciódús alkotások foglalkoztatják leginkább a Chelsea és a Wimbledon egykori labdarúgóját. 2000 óta olyan alkotásokban volt látható Jones, mint a Blöff, a Kardhal, vagy akár a Szupercella.

Daniel Agger, tetováló művész és szennyvízcsatorna-szerelő

A még mindig csak 36 éves egykori védő viszonylag korán visszavonult öt évvel ezelőtt, miután a Bröndby és az angol Liverpool szolgálatában állt csak. Azzal, hogy tetováló művésznek állt, keveseket lepett meg a 75 válogatottságig jutó hátvéd, testét ugyanis már aktív karrierje alatt is díszes varrások borították. Szenvedélye mellett egy vállalkozása is van, egy szennyvízcsatorna-szerelő cég, a „Klo Agger”, amely a kloaker (szennyvízcsatorna) dán szóra hajaz.

George Weah, politikus

Az 55 éves, 60-szoros libériai válogatott egykori csatár pályafutása során a francia Paris Saint-Germainben, az olasz AC Milanban és az angol Chelsea-ben is megfordult, ám mégis afrikai hazája sorsát szem előtt tartva hazatért Libériába. Az első afrikai aranylabdás először 2005-ben indult az elnökválasztáson, ahol második lett, míg végül szenátori megbízása után 2017-ben Libéria első emberének választották.

(Kiemelt kép: Vinnie Jones)

Hirdetés

Hirdetés

Tetszett? Oszd meg másokkal is!

Share on facebook
Share on linkedin
Share on whatsapp
Share on email
Share on print