Siklósi Gergely: Így legalább marad a motiváció, örülök az ezüstéremnek!

Siklósi Gergely - tokiói olimpia 2021

A pályafutása első olimpiáján szereplő Siklósi Gergely ezüstérmet szerzett a férfi párbajtőrözők vasárnapi egyéni versenyében a tokiói ötkarikás játékokon.

A BHSE 23 éves, világranglista-vezető, világbajnoki címvédő vívója a helyi idő szerint esti döntőben némi meglepetésre 15-10-re kikapott a francia Romain Cannone-tól.

A döntő közjátékkal kezdődött: meghibásodott a pást eredményjelzője, így nem tudták időben elkezdeni a mérkőzést. A két vívó hosszú percekig várta, hogy végre elrajtolhasson a küzdelem, amíg végre megjavították a berendezést.

A várakozás Siklósit zavarta meg jobban, nála jóval alacsonyabb ellenfele kétszer is gyorsan eltalálta őt, de aztán az első három perc vége előtt egy parádés tussal 4-4-re egyenlített. A folytatásban a vezetést is sikerült átvennie, de mint később kiderült, 6-5-nél volt utoljára nála az előny. Cannone az esélytelenek nyugalmával vívott, mégpedig nagyon jól, 10-8 után állva hagyta riválisát, és szinte pillanatok alatt a végső győzelem kapujába került. 14-9-ről indult az utolsó három perc, amely azonban már nem pergett le, mert a francia bevitte a győztes találatot is.

Siklósi csalódottan gratulált ellenfelének, de edzője, Dancsházy-Nagy Tamás azonnal megölelte őt, jelezve, hogy a vereség ellenére nagy eredményt ért el.

A magyar vívó az eredményhirdetésnél Schmitt Páltól, a Nemzet Sportolójától, kétszeres olimpiai bajnok párbajtőrözőtől, a Nemzetközi Olimpiai Bizottság tagjától vehette át az ezüstérmet.

“Röpke két-három másodpercig csalódott voltam, nem jó érzés kikapni, de maga a verseny jól sikerült” – nyilatkozott az éremátadás után Siklósi Gergely. “Az utolsó asszóban hibáztam, de vitathatatlan, hogy az ellenfelem nagyon jó volt. Számítottam rá, hogy nehéz asszó lesz, de a sport ilyen. Nagyon szép lett volna, ha a vb-arany után olimpiai aranyat is nyerek, de így legalább marad motiváció, és nyomhatjuk tovább. Nagyon örülök az ezüstéremnek!”

Beszélt arról a pillanatról is, amikor az edzője a nyakába borult, mint mondta, a szakember akkor még szomorú volt, de később, amikor megkérdezte tőle, előre aláírta volna-e az ezüstöt, úgy válaszolt, hogy igen.

“És ne felejtsük el, hogy én jobban teljesítettem az első olimpiámon, mint Szilágyi Áron és ez tök jó dolog” – tette hozzá viccesen arra utalva, hogy a szombat óta háromszoros olimpiai bajnok kardvívó 2008-ban, ötkarikás debütálásakor 15. lett egyéniben.

“A következő olimpia rövid időn belül lesz, nemcsak egyéniben, hanem csapatban is szeretnék ott lenni 2024-ben, Párizsban” – hangsúlyozta.

A tapolcai születésű Siklósi Gergely a kardozó Szilágyi Áron szombati győzelme után a tokiói magyar küldöttség második dobogós helyét szerezte.

(Forrás és kép: MTI/Illyés Tibor)

Hirdetés

Hirdetés

Tetszett? Oszd meg másokkal is!

Iratkozz fel hírlevelünkre és értesülj elsőként az újdonságokról!