Sergio Ramos a Real Madridnál fejezné be a karrierjét

Sergio Ramos - Real Madrid

Sergio Ramos, a Real Madrid világbajnok és kétszeres Európa-bajnok labdarúgója a királyi klubnál szeretné befejezni pályafutását.

Szándékáról a madridi Marca írt, a 34 éves futballista testvérét, egyben játékosügynökét, René Ramost idézve, aki biztos benne, hogy öccse szerződést hosszabbít a blancóknál.

“A labdarúgásban mindig történhet valami változás, de jelen esetben mindkét oldal ugyanazt kívánja. Sergiónak az álma az, hogy a Realban fejezze be karrierjét, s úgy látom, a klub is ezt akarja.” – fogalmazott René Ramos.

Hozzátette, hogy a szerződéssel kapcsolatos megbeszélések még nem kezdődtek meg ugyan, de szerinte nincs miért nyugtalankodniuk. “Mihelyt a klub kész lesz rá, megkezdjük a tárgyalást” – jelentette ki.

Sergio Ramos a Sevillától 2005-ben érkezett a madridiakhoz, a szerződése jövő júniusban jár le. A Reallal négyszer nyert Bajnokok Ligáját és ugyanennyiszer spanyol bajnoki címet. Az elmúlt tizenöt évben 444 bajnoki mérkőzésen lépett pályára a királyi gárdában, és 64 gól fűződik a nevéhez. A nemzeti válogatottban, amelynek szintén ő a csapatkapitánya, 170 alkalommal jutott szóhoz, és 21-szer volt eredményes.
(MTI)

Hirdetés

Hirdetés

Tetszett? Oszd meg másokkal is!

Iratkozz fel hírlevelünkre és értesülj elsőként az újdonságokról!