Pascal Jansen: hatalmas pofont kaptunk

Igényesférfi.hu Igényesférfi.hu | 2024.08.07 | Sport | Olvasási idő: 2 perc
Pascal Jansen: hatalmas pofont kaptunk

A Bajnokok Ligája-selejtező harmadik fordulójának első mérkőzésén a Ferencváros kétgólos vereséget szenvedett el a Midtjylland ellen idegenbeli pályán.

A zöld-fehérek kapusa, Dibusz Dénes kiemelkedett teljesítményével, ahhoz azonban, hogy az augusztus 13-án, kedden 20 órakor sorra kerülő visszavágón sikeresek legyenek, jelentős javulásra van szükség a játékban.

A Ferencváros vezetőedzője, Pascal Jansen szerint csapatának elsősorban a helyzetkihasználáson kell sürgősen javítania, hogy sikerüljön a továbbjutás.

„A Bajnokok Ligájában egy-egy hiba is elég egy gólhoz, velünk is ez történt az első félidőben. Három-négy helyzetet sikerült ugyan kiharcolni még a szünet előtt, a helyzetkihasználáson viszont javítani kell” – értékelt Jansen a mérkőzés után. „A második félidőben a labdabirtoklásunk nem volt elég hatékony. Hatalmas pofont kaptunk, de ha a helyzetkihasználásunk javul, hazai pályán van esélyünk a párharc megfordítására.”

Iratkozz fel hírlevelünkre és értesülj elsőként az újdonságokról!