Négy újonc Marco Rossi keretében

Marco Rossi - labdarúgó eb - sorsolás

Négy újonc került be az észtek elleni felkészülési, valamint a bolgárok elleni Európa-bajnoki selejtezőre készülő magyar labdarúgó-válogatott keretébe, melyet kedden ismertetett Marco Rossi szövetségi kapitány.

Az 58 éves szakember a Telkiben tartott sajtótájékoztatón jelentette be, hogy a kapus Demjén Patrik és Hegyi Krisztián, valamint a támadó Csoboth Kevin és Varga Barnabás először kapott helyet a nemzeti együttes keretében.

“Megszenvedjük a kapusposztot Gulácsi sérülése miatt. Más poszton is van hiányzónk, ezért más poszton is újoncot vagy új játékost hívtam meg. De nincs miért aggódni, mert akik pótolják a kiesőket, méltók a válogatottságra”

– fogalmazott Marco Rossi. “Például Nagy Zsolt helyére Ferenczi János kapott meghívót. Csoboth Kevin fiatal, stabil játékos, aki majdnem mindig kiemelkedően játszik, ráadásul szerintem Magyarországon jelenleg nincs nála gyorsabb játékos. Varga Barnabás pedig túl a góljain tudja értelmezni a játékot, jól osztogat, átlátja a játékhelyzeteket, így más poszton is tudjuk használni, mint amelyen a Paksban futballozik” – tette hozzá az olasz szakember a négy újonc, illetve az egyszeres válogatott Ferenczi kapcsán.

Az 58 éves szakember kifejtette, minden meccs fontos, így az észtek elleni is, mivel négy hónap után kell visszahozni az automatizmusokat. Elárulta, azért esett a választás a balti csapatra, mert hasonló játékstílust képvisel, mint Bulgária, ugyanúgy három védővel, öt középpályással és két támadóval áll fel, ezért taktikai szempontból hasznos lesz a találkozó.

“Fizikálisan jó felépítésű, magas játékosok alkotják az észt együttest, így rögzített helyzetekben veszélyesek. Egyénileg nem érnek fel a magyar csapathoz, de nagybetűs csapatot alkotnak, és ne felejtsük el, mi is ezzel értünk el eredményeket” – beszélt az észtek erényeiről Rossi.

Az Eb-selejtezők kapcsán azt emelte ki, hogy a korábbi eredményeknek köszönhetően a magyar válogatott – a szerbek mellett – favoritnak számít a csoportjában. Szerinte a szurkolók Bulgária, Montenegró és Litvánia ellen győzelmet várnak, ő pedig “oltogatja ezeket a lángokat”, mert szenvedős meccsekre számít különösen előbbi kettő ellen. Hangsúlyozta, Bulgária edzőt váltott, azóta agresszív futballt játszik, minden egyes labdáért úgy küzdenek a játékosok, mintha az életükért harcolnának. Éppen ezért Rossi szerint ugyanolyan győzni akarással kell futballozni, mint eddig, csak akkor lehet hasonlóan jó eredményeket elérni és az Eb-részvételt jelentő első két helyen végezni.

“Minden alkalommal, amikor leülök a válogatott kispadjára, érzem a felelősség terhét a játékosok, a szurkolók és Magyarország iránt. A finnországi első meccs után nem hittem volna, hogy ilyen sok vár még rám. Ez személyesen és a stábomnak is óriási eredmény” – mondta Rossi, aki az észtek ellen 50. találkozóján irányítja a nemzeti együttest. “Csak hárman, a magyar futball legendái, Baróti Lajos, Sebes Gusztáv és Mészöly Kálmán jutottak el eddig a mérföldkőig, negyedikként követni őket nagy megtiszteltetés.”

Rossi a jövőjével kapcsolatban annyit jegyzett meg, jelenleg csak a soron következő két mérkőzésre összpontosít, de nagyon boldog lenne, ha kitöltené a 2025 decemberéig szóló szerződését, s ha túljutna még ötven meccsen, az számára “óriási fegyvertény” lenne.

A válogatott jö​​vő csütörtökön az észteket, négy nappal később pedig az első Eb-selejtezőn a bolgárokat látja vendégül a Puskás Arénában.
(MTI)

Hirdetés

Hirdetés

Tetszett? Oszd meg másokkal is!

Iratkozz fel hírlevelünkre és értesülj elsőként az újdonságokról!