Nadal: felkészültem a visszavonulásra

Rafael Nadal - Roland Garros - 2022

Rafael Nadal elismerte, hogy legnagyobb riválisa, Roger Federer visszavonulásával együtt az élete egy része is távozott, a búcsú és az utolsó közös küzdelem a Laver Cupon benne is mély nyomokat hagyott.

A két világklasszis játékos összesen 42 Grand Slam-bajnoki címet nyert egyesben, párosban pedig egyesítették erőiket, hogy együtt járják el Federer hattyúdalát. A mérkőzés befejezését követően a két játékos képe, ahogy könnyeikkel küzdve ültek egymás mellett a meccs után hamar bejárta a világsajtót.

“Valaki, akit csodáltam, akivel rivalizáltam, és sok szép dolgot megosztottam a pályán és azon kívül is, távozott”

mondta Nadal újságíróknak egy Argentínában rendezett kiállítás előtt. „Ebben az értelemben, azok a pillanatok, azok az érzések, amelyek egy Grand Slam döntője előtt vannak, egy fontos tornán, minden, ami a levegőben volt a meccsek előtt – távozott. Ez más volt, mint a többi, hiszen tudtam, nem lesz több ilyen pillanat, az életem egy része nála maradt. Egy olyan valakitől kellett elbúcsúzni, aki nagyon fontos volt a sportágunk számára” – tette hozzá.

Annak ellenére, hogy a szezon két legnagyobb tornáján remekelt, az elmúlt években számos sérüléssel és betegséggel kellett Nadalnak is megküzdenie. Az ausztrál nyílt teniszbajnokságon aratott diadala után rekordot jelentő 14. francia nyílt teniszbajnokságot hódította el júniusban – annak ellenére, hogy több injekcióra volt szüksége, hogy csökkenjen a fájdalom a bal lábában. Hassérülése miatt pedig vissza kellett lépnie Wimbledonban a Nick Kyrgios elleni elődöntő előtt.

Bár nem részletezte saját terveit a visszavonulást illetően, Nadal azt mondta, mindennek megvan a maga ideje, ő pedig felkészült a következő életre a tenisz után.

“Nem hiszem, hogy ez nagyobb problémát jelentene számomra, mint a változásokhoz való alkalmazkodás. Az életemben vannak ugyanolyan vagy fontosabb dolgok, mint a tenisz” – fogalmazott Nadal.

Hirdetés

Hirdetés

Tetszett? Oszd meg másokkal is!

Iratkozz fel hírlevelünkre és értesülj elsőként az újdonságokról!