Mudrik 100 millió eurós útja a Chelsea-ben több irányba is vihet

Mihajko Mudrik - Chelsea

Megvizsgáltuk, milyen utat járhat be az angol Chelsea labdarúgócsapatának 89 millió fontért (100 millió euróért) szerződtetett sztárja, Mihajlo Mudrik a klub top 10 legdrágább igazolásának londoni pályafutása alapján.

A tél átigazolási szenzációja volt Mihajlo Mudrik átszerződése az ukrán Sahtar Donecktől az angol Chelsea-be. A támadó már debütált is a klubban a Liverpool elleni 0-0 során. Az elvárások nagyok a 22 éves focistával szemben. Megnéztük a Chelsea top 10 legdrágább vásárlása bevált-e korábban, s ez alapján milyen útra számíthat Mudrik.

10. Jorginho (olasz) Napoli – Chelsea 50 millió font

Maurizio Sarri kulcsembere volt a brazil származású olasz válogatott középpályás, aki Nápolyból érkezett 2018-ban. A büntetőrúgások elsőszámú végrehajtója jó vásárnak bizonyult, megbízható pontja lett a középpályának, még ha olykor hibázott is büntetőket. 2019-ben Európa Ligát nyert a londoniakkal, 2021-ben Bajnokok Ligája-győzelemre vezette a Chelsea-t, hazáját pedig Európa-bajnoki címig, így nem is csoda, hogy dobogós lett az Aranylabda-szavazáson. A 31 éves focista több mint 200 chelsea-s meccsén 29 gólnál és 9 gólpassznál jár.

9. Fernando Torres (spanyol) Liverpool – Chelsea 50 millió font

A spanyol válogatott akkori elsőszámú gólvágója 69 találatot termelt 3 és fél liverpooli idényében, miután váratlanul áttette székhelyét Londonba 2011 nyarán. Több mint 1000 percre volt szüksége az első gólhoz a londoniak színeiben, s végül ugyan a 175 meccsen elért 45 gólja és 35 asszisztja nem rossz statisztika, nem hozta azokat a számokat, amelyekre a klubvezetés számított. A már visszavonult, de még mindig csak 38 éves exfocista BL-t és Európa Ligát is nyert a klubbal.

8. Christian Pulisic (amerikai) Borussia Dortmund – Chelsea 57 millió font

2019-ben a német Dortmundtól érkezett Eden Hazardot pótolni az amerikai válogatott szélső, aki ugyan megmutatta, hogy kiváló játékos, de nem tudott állandó helyet kiharcolni magától, s a belga sztár számaitól is elmaradt. 26 gól és 21 gólpassz eddigi statja Pulisicnek a Chelsea-ben, s ő is tagja volt a 2021-ben BL-t nyert gárdának.

7. Álvaro Morata (spanyol) Real Madrid – Chelsea 60 millió font

Antonio Conte Romelu Lukakura vágyott, de a „csak” a Juventusban remek szezont produkáló kölcsöncsatárt, Álvaro Moratát kapta meg. A Real Madridtól klubrekordért érkezett támadó első idényében remekelt 15 góllal és 6 gólpasszal zárt, ám a 2018-2019-es szezonban sorra puskázta el helyzeteit, amely miatt kikezdték a szurkolók.

6. Marc Cucurella (spanyol) Brighton – Chelsea 62 millió font

Nyáron érkezett a Brightontól a Barcelona-nevelésű spanyol szélsővédő, akiért a Manchester Cityvel vívott harcot a Chelsea. Cucurella megkapja a lehetőséget a csapatban, ráadásul szezon közben volt vezetőedzője, Graham Potter is követte őt Londonba, azóta még inkább kirobbanthatatlan a kezdőből. Hogy jó vásár volt-e még korai eldönteni, mindenesetre a Chelsea idén pocsékul szerepel a Premier League-ben. Árával a világ legdrágább szélsővédőjének számít.

5. Wesley Fofana (francia) Leicester City – Chelsea 70 millió font

A fiatal francia védő is Thomas Tuchel egyik utolsó szerzeménye volt tavaly nyáron. Nála is korai még eldönteni, bevált-e vagy sem, mindenesetre bizonyára ő is képes még jobb teljesítményre.

4. Kepa Arrizabalaga (spanyol) Athletic Bilbao – Chelsea 71 millió font

Thibaut Courtois pótlására érkezett Kepa Arrizabalaga 2018-ban világrekordért az Athletic Bilbaótól. Sarri irányítása alatt Kepa nem nyújtott világklasszis teljesítményt, de nem is volt szörnyű. Második idényében Kepának volt a legrosszabb védési hatékonysága a Premier League-ben, s szépen lassan elbukta a helyét a kapuban és lett a világ legdrágább tartalékkapusa. Sarrival is összeveszett meccs közben, amikor nem vállalta lecserélését. Olyan is volt, hogy tizenegyespárbajra cserélték be, s hős lett, máskor viszont egy lövést sem tudott megfogni.

3. Kai Havertz (német) Bayer Leverkusen – Chelsea 72 millió font

A Chelsea egyik legjobb fogása egyértelműen a német labdarúgó volt. A 2020-ban a Bayer Leverkusentől igazolt labdarúgó először a csatár mögött, illetve a széleken szerepelt, ám a támadók gólszegénysége és saját gólerőssége miatt elsőszámú gólvágója lett a londoniaknak. Többek között az ő találata döntötte el a Manchester City elleni 2021-es BL-döntőt is a Chelsea javára. 129 meccsen 29 gól és 15 gólpassz eddig Havertz angliai termése.

2. Mihajlo Mudrik (ukrán) Sahtar Doneck – Chelsea 89,1 millió font

A 22 éves új csillagtól, a Sahtartól a télen megszerzett Mudriktól a szurkolók minimum azt várják, hogy Haalandra jellemző mennyiségben termelje a gólokat. A szőke támadó a Liverpool ellen bemutatkozott csereként, agilis volt, de ennyitől még nem lehet várni, hogy megváltsa a világot. Sebessége és gólérzékenysége mindenesetre valóban sokra predesztinálja, meglátjuk mennyit csillant meg belőle.

1. Romelu Lukaku (belga) Internazionale – Chelsea 97,7 millió font

2021-ben másodszor igazolta le Lukakut a Chelsea. Az Interben eltöltött parádés évek után igazi sztárként érkezett Londonba, s hiába szerzett 15 perc után gólt debütálásán a városi rivális Arsenal ellen, mindössze 8 bajnoki gólra volt képes a londoniaknál, majd a következő évben már kölcsönszerződéssel vissza is tért Milánóba.

Hirdetés

Hirdetés

Tetszett? Oszd meg másokkal is!

Iratkozz fel hírlevelünkre és értesülj elsőként az újdonságokról!