Michelisz Norbi: olyan szezon előtt állok, amilyenben még soha nem volt részem

Michelisz Norbert - WTCR - ETCR

Nagy kihívás előtt áll Michelisz Norbert, idén ugyanis a WTCR-rel párhuzamosan az elektromos túraautó bajnokságban, az ETCR-ben is rajthoz áll, mindkettőben a BRC Hyundai színeiben.

Az autóversenyző, a WTCR 2019-es világkupa-győztese a keddi sajtótájékoztatón elmondta, az ETCR-sorozat történetében komoly előrelépés, hogy 2022-től a Nemzetközi Automobil Szövetség (FIA) égisze alatt írják ki, és a szervezet rögtön világkupa-rangra emelte a bajnokságot.

“Ez egy igazán izgalmas évnek ígérkezik, hiszen ilyenben még soha nem volt részem. Két hivatalos FIA-sorozatban rajthoz állni a világ bármely autóversenyzője számára különleges dolgot jelentene. Mindig is szerettem, ha magasan van a léc, a megkettőzött kihívás sokszorosára emeli a motivációmat”

– fogalmazott Michelisz Norbert hozzátéve, hogy mindig is szerette feszegetni a határait, és igyekszik kihozni magából a maximumot. Michelisz elárulta, mindkét bajnokságnak úgy vág neki, hogy szeretné megnyerni, de legalább futamgyőzelmeket aratni, s úgy érzi, nagyobb tapasztalata alapján az elején a WTCR-ben lesz több esélye.

Három olyan hétvége is lesz, amikor egyszerre kell a két sorozatban versenyeznie, az első ilyenre három hét múlva, május elején Franciaországban kerül sor. Michelisz a WTCR-csapaton belül is új helyzettel került szembe, hiszen ő lett a rangidős, ami további motivációt ad a számára.

A felkészülést segítő teljesítmény tréner, Matics Zsolt, a Fit4race alapítója hozzátette, az ETCR-ben sokkal fontosabbak a gyors rajtok és az első körök, ott a reakcióképesség az elsődleges, míg a WTCR-ben a koncentráció, a figyelem folyamatos fenntartása a fontos. Szerinte hatalmas önfegyelmet igényel az is, hogy az egyik bajnokságban történteken nem szabad majd átvinni a másik futamra. Ez mindenképpen a siker egyik kulcsa lesz – jelentette ki a szakember.

A sajtótájékoztatón Kováts Botond, OMV Hungária marketing menedzsere bejelentette, hogy a cég egyéni szponzorként erre az évre is meghosszabbította az autóversenyző támogatását.

Hirdetés

Hirdetés

Tetszett? Oszd meg másokkal is!

Share on facebook
Share on linkedin
Share on whatsapp
Share on email
Share on print