Mesterhármasa után ezt üzente Saldanha a Tottenhamnek

Igényesférfi.hu Igényesférfi.hu | 2024.09.30 | Sport | Olvasási idő: 2 perc
Mesterhármasa után ezt üzente Saldanha a Tottenhamnek

A Ferencváros 3–0-s győzelmet aratott a Puskás Akadémia felett a labdarúgó NB I nyolcadik fordulójában, Matheus Saldanha csereként beállva szerzett mesterhármasának köszönhetően. A mérkőzés után a brazil csatárt kérdezte a Fradi Média.

Saldanhát a 64. percben küldték pályára, és mindössze húsz perc kellett neki, hogy három gólt szerezzen. Ezzel két bajnoki mérkőzésen már négy találatnál jár, összesen pedig négy FTC-meccsen hat gól a mérlege.

„Hihetetlenül boldog vagyok, hogy az első hazai bajnoki meccsemen három gólt tudtam szerezni. Ez egy különleges pillanat számomra, mivel korábban még soha nem rúgtam hármat egy tétmeccsen”

– mondta Saldanha. „A góljaim után a lelátóra mutattam, ez a menedzseremnek és a személyes segítőmnek szólt. Igen, ez egy üzenet a Tottenhamnek is a csütörtöki meccsre! Tudom, hogy az egy nagyon nehéz mérkőzés lesz” – tette hozzá Saldanha, akit a Fradi-tábor lelkesen ünnepelt a találkozó után.

Iratkozz fel hírlevelünkre és értesülj elsőként az újdonságokról!