Kiderült miért marad Messi mégis az FC Barcelona játékosa
![Kiderült miért marad Messi mégis az FC Barcelona játékosa](https://igenyesferfi.hu/wp-content/uploads/2020/09/lionel_messi_marad_a_barcelona_jatekosa_resized_1200x.jpg)
Messiről továbbra se mondott le az Inter. Lionel Messi közölte, távozik az FC Barcelona csapatából. Az FC Barcelona elnöke bejelentette, kész lemondani, ha ezzel maradásra tudja bírni a világklasszis játékost. Csak néhány, a katalán gárda történelmi veresége után megjelent szalagcímek közül.
Az FC Barcelona augusztus 14-én 8-2-re kikapott a későbbi győztes Bayern Münchentől a Bajnokok Ligája-negyeddöntőjében, ezzel a történelmi vereséggel pedig eldőlt, hogy a klub a 2007/2008-as évad után először zár trófea nélkül egy szezont. Azóta Ronald Koeman személyében kinevezték az új vezetőedzőt, aki sajtóhírek szerint több játékostól – köztük Luis Suáreztől, Ivan Rakitictől, Arturo Vidaltól és Samuel Umtititől is – megválna, ami állítólag az utolsó csepp volt Messi számára.
Habár Lionel Messi több ízben egyértelművé tette, nem kívánja pályafutását az FC Barcelona színeiben folytatni, a Goal.com című szaklapnak pénteken adott exkluzív interjúból kiderül, az argentin világsztár biztosan marad a katalán csapatnál, az őszinte beszélgetésből pedig a döntés hátterét is megismerhetik a rajongók.
Habár Lionel Messi szerződése még egy évig érvényes, a játékos egy záradékra hivatkozva szeretett volna csapatot váltani, ami lehetővé tette volna számára, hogy ingyen igazoljon másik klubhoz. Csakhogy annak a határideje, hogy jelezze ilyen irányú szándékát, júniusban lejárt. A spanyol és az európai futballszezon rendszerint májusban ér véget, azonban a koronavírus-járvány miatt előbbi júliusban, utóbbi augusztusban zárult. A katalán egyesületnél a sajtó szerint Messi szerződésben foglalt 700 millió eurós kivásárlási árát tekintik kiindulási alapnak az esetleges tárgyalások során, ingyen távozásról pedig hallani sem akarnak.
“Azért maradok a klubnál, hogy ne kerüljek jogi vitába” – fogalmazott Messi. A Barcelona mindent megadott nekem, szeretem a klubot. A klub irányítása viszont katasztrófa” – tette hozzá a játékos.
“Amikor a feleségemnek és a legidősebb fiamnak elmondtam, hogy távozni szeretnék a klubtól, mindenki sírni kezdett. Mérlegelnem kellett, hogy az esetleges távozás milyen hatással lenne az ő életükre” – mondta Messi.
Messi 2000-ben, 13 évesen lett a Barcelona játékosa, a felnőttek között a 2003/04-es idényben mutatkozott be, azóta pedig a klub történetének legeredményesebb futballistája lett. Többek között tíz bajnoki címet és négy Bajnokok Ligáját nyert az együttessel, 731 mérkőzésen 634 gólt és 276 gólpasszt gyűjtött gránátvörös-kék színekben.