Katar után Észak-Koreába viheti a FIFA a vb-t

Gianni Infantino

November 20-án Katarban elkezdődött a 22. labdarúgó-világbajnokság a házigazda Ecuador elleni találkozójával. Harminckettő nemzeti együttes csap össze nyolc négyes csoportban a végső diadalért, először egy arab országban, amely a rendezés elnyerésének és a stadionépítések körülményeivel is rengeteg port vert fel. A Nemzetközi Labdarúgó Szövetség elnöke most ismét egy merész ötlettel állt elő.

Gianni Infantino úgy fogalmazott, nyitott lenne arra, hogy Észak-Korea idővel labdarúgó-világbajnokságot rendezzen. A FIFA elnöke elmondása szerint korábban már tárgyalt a lehetőségről a világ egyik legkeményebb diktatúráját működtető országgal.

„A FIFA egy globális szervezet. Mi a futball emberei vagyunk, nem politikusok, ezért szeretnénk minél közelebb hozni a világ társdalmait egymáshoz”

mondta Katarban Infantino hozzátéve, hogy csak egy ilyen nagy horderejű vállalás hozhat tényleges változást. “A FIFA egyik fő üzenete, hogy a futball egyesíti a világot. Ennek mentén gondolkodunk és ezért is merülhet fel egy ilyen gondolat. Ugyanakkor tudjuk, a labdarúgás nem oldja meg a világ problémáit” – fogalmazott.

Dél-Korea a 2002-es verseny társrendezője volt Japán mellett, míg északi szomszédaik még nem rendeztek nagy tornát. A világranglistán a 112. helyen álló Észak-Korea 1966-ban és 2010-ben szerepelt világbajnokságon. Első alkalommal rögtön a negyeddöntőig jutottak, míg Brazíliában a csoportkör jelentette számukra a végállomást.

Infantino azt is elárulta, néhány évvel ezelőtt az országban tett látogatásakor már felvetette egy női labdarúgó-világbajnokság lehetőségét Észak-Korea és Dél-Korea számára, a felvetés viszont természetesen nem járt sikerrel.

“Nos, nyilván nem jártam sikerrel, de még százszor elmennék, ha segítene” – mondta.

A FIFA elnöke szerint egy ilyen esemény segítheti a világ egyesítését, ahogyan a katari vb is hozzájárult a társadalmi és vallási különbségek enyhítéséhez.

Infantino a katari vb-t ért legkeményebb kritikák ellenére is kitart amellett, hogy a szurkolóknak a futballra kell összpontosítani, nem pedig a tornával kapcsolatos problémákra.

“Még mindig meg vagyok győződve arról, hogy ez a világbajnokság sok ember szemét nyitja meg a nyugati világból az arab világ felé” – mondta. „Egy világban élünk, együtt kell élnünk. Meg kell értenünk egymást, de azt is meg kell értenünk, hogy mi is mások vagyunk, hiedelmekkel, más történelemmel, más háttérrel, de ugyanaz a világ. És ki kell jönnünk egymással. Ezért, ha idejössz, és látod, hogy valami nincs rendben, mondd el, de azt is mondd meg, hogyan tudnánk javítani, hátha segíthetünk” – mondta beszédében a FIFA első embere.

(Kiemelt kép: Xavi Bonilla / DPPI)

Hirdetés

Hirdetés

Tetszett? Oszd meg másokkal is!

Iratkozz fel hírlevelünkre és értesülj elsőként az újdonságokról!