Jansen: a Tottenhamnak is megvannak a gyengeségei

Igényesférfi.hu Igényesférfi.hu | 2024.10.03 | Sport | Olvasási idő: 3 perc
Jansen: a Tottenhamnak is megvannak a gyengeségei

Pascal Jansen vezetőedző szerint a Ferencváros nagy nyomás alatt lehet a labdarúgó Európa-liga második fordulójában, mert csütörtöki riválisa, a Tottenham Hotspur ismert a támadó futballjáról.

„Az eddigi legerősebb ellenfelünk következik, de ettől még nem változott a felkészülésünk. Mint mindig, úgy most is kielemeztük az ellenfelet és a gyengeségeit akarjuk kihasználni. Ez most sincs másként, találtunk ilyet a Tottenhamnél is, de persze nehezebb lesz kihasználni” – fogalmazott a szerdai sajtótájékoztatón a holland szakember, aki elárulta, az MTK Budapest elleni mérkőzésen fejsérülést szenvedett Cebrail Makreckis újra a keretben van és bevethető.

A nyáron kinevezett tréner kifejtette, nagy különbség van a hazai és nemzetközi meccsek között, utóbbiakhoz szintet kell lépni, fontos a helyzetek kihasználása. Megjegyezte, a Tottenham még nagyobb szintlépést igényel a játékosaitól.

„Jól ismerem az ellenfelet, mert elég intenzíven követem a Premier League-et. Sokféleképpen lehet játszani a Tottenham ellen, de a legfontosabb, hogy saját játékstílusunkhoz hűek maradjunk, és közben ne legyünk naívak sem, mert a Spurs ismert a támadó jellegű futballjáról, így nagy nyomás lesz rajtunk, amikor nincs nálunk a labda” – mondta a Londonban született tréner, aki bevallása szerint szimpatizál a brit futballal, így a Tottenhammel is, ezért különleges mérkőzés lesz a számára a csütörtöki.

Jansen úgy vélte, az eddigi nemzetközi meccseken nem a magabiztossággal volt baj, többnyire jól megállták a helyüket, inkább a koncentráció nem volt a helyén a kapott góloknál és a kihagyott helyzeteknél, ezt pedig az európai kupasorozatokban tízből nyolcszor megbüntetik.

Az összecsapás a Groupama Arénában csütörtökön 18.45-kor kezdődik a horvát Igor Pajac játékvezető sípjelére. A mérkőzést az M4 Sport, az m4sport.hu, valamint a Nemzeti Sportrádió és a Kossuth Rádió is élőben közvetíti.

(Forrás és kiemelt kép: MTI/Koszticsák Szilárd)

Iratkozz fel hírlevelünkre és értesülj elsőként az újdonságokról!