Ibrahimovic győzelmi beszédétől még az asztal is borult

Igényesférfi.hu Igényesférfi.hu | 2022.05.24 | Sport | Olvasási idő: 2 perc
Ibrahimovic győzelmi beszédétől még az asztal is borult

Tizenegy év után ismét bajnok az AC Milan, miután a Serie A utolsó fordulójában hozta a kötelező győzelmet a Sassuolo ellen.

Habár sérülése miatt Zlatan Ibrahimovic ebben a szezonban csak 23 bajnokin léphetett pályára, amiből 12 alkalommal csereként erősítette a csapatot, a 40 éves csatár 8 gólt és 3 gólpasszt így is elkönyvelhetett és nagy szerepe volt abban, hogy a játékosokból valódi csapat lett. A lefújás utáni győzelmi beszédet is a svéd világklasszis mondta el – derül ki az AC Milan Twitter oldalán közzétett videóból.

“Mindenki nyugodjon meg, még nem fejezem be”

– kezdte viccelődve Ibra, amikor összehívta a csapatot. “Kezdetben nagyon kevesen hittek bennünk, de amikor mindannyian megértettük, hogy áldozatokat kell hoznunk, küzdenünk, hinnünk és dolgoznunk kell, valódi csapattá váltunk. Amikor ez megtörténik, olyan dolgokat érhetünk el, mint a mai: Olaszország bajnokai vagyunk!” – folytatta, majd köszönetet mondott az egész csapatnak, a stábnak és a vezetőségnek. A győzelmi beszéd végét pedig hamisítatlan stílusával zárta: “Büszke vagyok mindenkire! Most pedig ígérjétek meg, úgy ünneplünk, ahogy a valódi bajnokok, ugyanis nem csak Milánó, hanem egész Olaszország az AC Miláné!” Majd borult az asztal és kezdetét vette az ünneplés az öltözőben.