Góllal és bajnoki címmel búcsúzik Lewandowski?

Lewandowski - búcsú

A Bundesliga utolsó fordulójában a Bayern München a Wolfsburg csapatával találkozott, igaz a bajnoki cím már a 2-2-es döntetlen előtt biztos volt.

A mérkőzésen Robert Lewandowski megszerezte 35. gólját a szezonban, amivel pedig 2014, 2016, 2018, 2019, 2020 és 2021 után idén is a lengyel támadó lett a Bundesliga gólkirálya. Ezzel és friss bajnoki címmel a kezében minden oka meglett volna Lewandowskinak az ünneplésre, a 33 éves játékos azonban szemmel láthatóan szomorúan állt a szurkolók előtt.

Nem is kellett sokat várni a találgatásokra: Lewandowski a maga módján már el is búcsúzott volna a Bayern Münchentől?

Míg Oliver Kahn, a Bayern München labdarúgócsapatának ügyvezetője korábban elmondta, lényegesen bonyolultabb új szerződést kötni sztárcsatárukkal, mint azt sokan gondolják, Hasan Salihamidzic, a Bayern München sportigazgatója már nyíltan beszélt arról, Lewandowski jelezte, hogy nyitott lenne az új kihívásokra, szívesen megmérettetné magát más keretek között is.

A váltás lehetőségéről maga Lewandowski is beszélt, megerősítve, hogy olyan megoldást keresnek, amellyel minden fél elégedett lehet.

Lewandowski 2014-ben igazolt a Bayern München csapatához. 375 tétmeccsen szerzett 344 góljával és nyolc megnyert bajnoksággal pedig tulajdonképpen mindent elért, amit csak lehetett. Sajtóértesülések alapján az egyik legvalószínűbb forgatókönyv szerint Lewandowski pályafutása az FC Barcelona színeiben folytatódhat, de ezt eddig egyik fél sem erősítette hivatalosan meg.

Hirdetés

Hirdetés

Tetszett? Oszd meg másokkal is!

Iratkozz fel hírlevelünkre és értesülj elsőként az újdonságokról!