Gól nélküli döntetlennel kezdett a Ferencváros

Igényesférfi.hu Igényesférfi.hu | 2024.08.23 | Sport | Olvasási idő: 2 perc
Gól nélküli döntetlennel kezdett a Ferencváros

A Ferencváros hazai pályán gól nélküli döntetlent játszott a bosnyák Borac Banja Luka együttesével a labdarúgó Európa-liga selejtező utolsó fordulójának csütörtöki első mérkőzésén.

A Groupama Arénában rendezett találkozón a zöld-fehérek ugyan jelentős mezőnyfölényben futballoztak, komoly gólhelyzetet nem tudtak kialakítani, ellenfelük pedig kapura szinte teljesen veszélytelen volt.

A visszavágót egy hét múlva rendezik, a párharc győztese a második számú európai kupasorozat főtábláján folytatja, míg a vesztes a Konferencia-ligába kerül.

Az első félidőben a Ferencváros meddő mezőnyfölényben futballozott, de veszélyes helyzetet nem tudott kialakítani. A két kapusnak szinte semmi dolga nem volt az első negyvenöt percben.

A játék képe a fordulást követően sem változott, bár a hazaiak egyszer-egyszer már legalább lövéssel próbálták tesztelni a vendégek hálóőrét. A játékrész derekán Pascal Jansen hármas cserével próbálta frissíteni csapatát, de az újonnan érkezők is gyorsan „beleszürkültek” az összecsapásba.

A hajrában a vendégek továbbra is magabiztosan tartották az eredményt, a gól igazából egyik csapat játékában sem volt benne ezen az estén.

(MTI)

Iratkozz fel hírlevelünkre és értesülj elsőként az újdonságokról!